2024. október 9., szerda

Spórolási tippek egyetemistáknak

Az egyetemi tanulmányok megkezdésével egyszerre többnyire elkezdődik az önállósodás is. Ideális esetben ez szépen fokozatosan megy végbe, nem pedig egyik napról a másikra. Azonban ha szüleink nem tudnak minket anyagilag támogatni vagy nem rendelkezünk spórolt pénzzel – mondjuk a zsebpénzek, szülinapi, karácsonyi pénzek összegyűjtéséből vagy diákmunkából –, akkor pénzügyi szempontból arconcsapásként érhet a függetlenedés.

Általában az egyetem alatt vágunk bele először egy komolyabb munkába, akár diákmunka, akár gyakornoki állás formájában. Ráadásul az egyetemista évek jelentik azt az időszakot is, amikor megtanuljuk, hogy mi mennyibe kerül és azt is, hogy olyan dolgokért is fizetni kell, amire nem is gondolnánk. Mivel az egyetem alatt a legfőbb feladat a tanulás, így kevés olyan hallgatóval találkozni, akinek a suli mellett jól fizető állása van. Éppen ezért a cikkben olyan spórolási tippek szerepelnek, amivel jelentősebb összegeket takarítatunk meg és könnyebben boldogulhatunk majd a felnőtt életben.

Miért nehéz az egyetemisták helyzete?

Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a hazai egyetemisták nincsenek kiemelkedő anyagi helyzetben. Kevés olyan szerencsés hallgató van, aki egy saját lakásban kezdheti meg tanulmányait, nem kell fizetnie tandíjat, esetleg szülei minden költségét finanszírozzák. Az egyetemisták rossz anyagi helyzetét több tényező együttesen magyarázza.

A tanulmány magas költségei

Az okok között szerepel többek között a tanulmány terhe. E tekintetben nemcsak arra kell gondolni, hogy a legtöbb szakon borsos tandíjat kell fizetni, hanem arra is, hogy a tankönyvek, jegyzetek, laboratóriumi díjak is az egyetemisták vállát nyomják. A tanulmányi kiadások között szerepelhet egy jól működő laptop vagy tablet ára is, hiszen sok kurzushoz elvárás bizonyos programok használata. Nem beszélve arról, hogy sokan más városba költöznek tanulmányaik miatt, ám a lakásvásárlás nem mindig éri meg jobban, mint a bérlés. Az albérlet díja pedig jelentősen megnyomhatja a havi kiadásokat.

Jól fizető állás hiánya

Mivel az egyetemisták elsődleges feladata a tanulás, így kevesebb idő jut a munkára. Ebből következik az is, hogy az egyetemisták nagyobb része csak részmunkaidőben tud munkát vállalni. Ezen felül sok hallgató még nem rendelkezik a munkaerőpiacon értékesíthető készséggel és tapasztalattal, így nehezebben találnak magasabb fizetésű munkát. A diákmunkák pedig nem arról híresek, hogy túlfizetik a szorgalmasan dolgozó tanulókat.

Amennyiben a tanulás mellett nem jut idő a munkára, akkor érdemes lehet körbenézni, hogy milyen ösztöndíjra vagyunk jogosultak. Ennek számos formája lehet: szociális, tanulmányi, önkormányzati vagy vállalati – hátha valamelyiket van esélyünk megszerezni. Ha nincs más lehetőségünk, akkor pedig végső megoldásként szolgálhat a diákhitel. Bár 2024-ben még kitart a kamatstop a szabad felhasználású diákhitelnél, ez hosszú távú pénzügyi terhet jelenthet akár a végzést követően is.

Magas életviteli költségek

A helyzetet pedig tovább súlyosbítják a magas életviteli költségek, hiszen a magas infláció mindenhol érezteti hatását. Nem beszélve arról, hogy az egyetemi városokban ezek a költségek – mint például a lakbér, az étkezési lehetőségek és a közlekedés – általában magasabbak, mint egy kisebb városban vagy más településen. 

Sokan megfeledkeznek arról, hogy az albérletre is érdemes lehet biztosítást kötni. A lakásbiztosítás megkötése jellemzően a tulajdonos feladata, ám ha teljes biztonságban szeretnénk tudni magunkat, akkor célszerű lehet vagyonbiztosítást is kötni. Ennek a díja pedig általában az albérlőt terheli.

Anyagi támogatás hiánya

Sok család nincs abban a szerencsés helyzetben, hogy támogassa gyermekét. Sajnos nem minden diák kap anyagi támogatást a szüleitől vagy más családtagjaitól, amely segíthetne a költségek fedezésében. Ebből kifolyólag sok egyetemistának saját magának kell megteremteni a finanszírozást a felmerülő költségekre. 

Ugyanakkor az egyetemek és az oktatási intézmények gyakran próbálják segíteni a diákokat azáltal, hogy különféle támogatásokat, ösztöndíjakat és munkalehetőségeket kínálnak. Mindenképpen érdemes tehát a jogosultságnak utánajárni, hiszen ez több tízezer forintos segítséget is jelenthet. Emellett pedig olyan spórolási tippek is adottak, amelyek segíthetnek visszafogni kiadásainkat.

A zsebpénztől az anyagi függetlenségig: spórolási tippek egyetemistáknak

Már a hónap vége előtt elfogy a pénzünk? Esetleg szeretnénk elkezdeni megtakarítani? Vannak a tarsolyunkban olyan spórolási tippek, amelyeket nemcsak az egyetemistáknak, hanem mindenkinek érdemes megfogadnia. Ezekkel a tanácsokkal több ezer, vagy akár több tízezer forintot is spórolhatunk havonta. Nézzük meg az 5 legfontosabbat!

spórolási tippek egyetemistáknak

1. Készíts költségvetést!

Függetlenül attól, hogy miért szeretnénk megtakarítani, a spórolási tippek között mindig az a legelső, hogy készítsünk egy költségvetést! Ez olyan nagyobb célok esetén is működő megoldás, mint az autó- vagy lakásvásárlás. A költségvetésben legyen minden bevétel és minden kiadás rögzítve. Ezt érdemes egy adott hónapra elkészíteni, így mindig csak rövidebb távra kell előre tervezni.

A költségvetésből egyrészt látszik, hogy mekkora összegből gazdálkodhatunk az adott hónapban, másrészt pedig hogy melyek azok a területek, amiből le lehet faragni. Az apróbb kiadások – mint például a kávézások vagy ételrendelések – hosszú távon jelentős összegeket emészthetnek fel. Próbáljunk meg arra törekedni, hogy ezekből minél kevesebb legyen!

2. Keress munkalehetőségeket és pályázz ösztöndíjra!

Amennyiben plusz pénzre lenne szükségünk, akkor a spórolási tippek betartása mellett érdemes lehet új bevételi forrásokat is keresni. Ennek az egyik legjobb módja, ha utánanézünk, hogy milyen ösztöndíjra vagyunk jogosultak. Részesülhetünk anyagi támogatásban a szociális helyzetünk vagy a tanulmányi eredményeink alapján is.

Ha erre nincs lehetőségünk, akkor érdemes olyan állást keresni, ahol részmunkaidőben tudunk dolgozni. Számos olyan cég van, ami kimondottan egyetemistákat keres különféle gyakornoki pozíciókba, így célszerű ezeket is számba venni. A diákmunka is megoldás lehet, főleg, ha csak a hétvégéket tudjuk rászánni a munkára. A munkavállalással nemcsak a plusz pénz miatt járunk jól, hanem a tapasztalatszerzés útján is hasznot kovácsolhatunk belőle.

3. Használj diákigazolványt és élj a kedvezményekkel!

A kimondottan egyetemistákra vonatkozó spórolási tippek közül az egyik legkedvezőbb a diákkedvezmény. Diákigazolvánnyal számos helyen juthatunk kedvezményekhez, legyen szó közlekedésről, kulturális programokról vagy vásárlásról. 

Ha nincs a szolgáltatónál sehova kiírva, akkor se féljünk rákérdezni a diákkedvezményre, ugyanis sok helyen kevesebb lehet a végösszeg a diákigazolvány bemutatásával. Ehhez azonban az kell, hogy mindig magunknál tartsuk az igazolványt, hiszen bármikor szükség lehet rá.

4. Tervezd meg az étkezéseket!

Az étkezésre hatalmas összegeket költhetünk el, főleg akkor, ha rendszeresen étteremben ebédelünk vagy éppen a kényelmes házhozrendelést választjuk. A spórolási tippek közül talán az a legfontosabb, hogy ezeket az alkalmakat igyekezzünk minél inkább lecsökkenteni!

A spórolási szempontokat előtérbe helyezve érdemes lehet inkább az otthon főzést vagy a kedvezőbb árú étkezési lehetőségeket választani. Utóbbi sokszor pont az egyetem környékén helyezkedik el, ára pedig alacsonyabb, mint máshol. Ha otthon főzünk, akkor pedig általában olcsóbban kihozhatunk egy-egy étkezést, mintha ugyanazt megrendelnénk valahonnan. Ennél is több maradhat a zsebünkben, ha előre megtervezzük, hogy mit fogunk az adott héten főzni. Ezzel a módszerrel ugyanis nehezebben ragad el az ételrendelés és az impulzusvásárlás csábítása.

5. Vásárolj tudatosan!

Az árösszehasonlítás, az akciók figyelése, a használt termékek vásárlása mind-mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kevesebbet költsünk. Az Árfigyelő segítségével össze is tudjuk hasonlítani az alapvető élelmiszerek árait az egyes üzletláncoknál. A használt termékek vásárlásával pedig ugyanazt vagy még annál is jobb terméket kaphatunk.

A legfontosabb spórolási tippek közül az utolsó a tudatos vásárlás, amit nem csupán az egyetemistáknak érdemes szem előtt tartani! Ezzel a trükkel nemcsak megtakaríthatunk, hanem jobb minőségű termékekhez is hozzájuthatunk, ami hosszú távon is megtérülhet.

Spórolási tippek kisokos mindenkinek

Az egyetemistáknak általában korlátozott pénzügyi lehetőségeik vannak, bár a megtakarításokat céltudatosan és fenntartható módon kell mindenkinek terveznie. A pénzügyi tudatosságunkat nagyban fejleszthetik a bemutatott spórolási tippek, amelyek hosszú távon szemmel látható eredményeket produkálnak. Habár alkalmanként nem tűnik soknak az a pár ezer forintos plusz kiadás, azokat összeadva már egy jelentős összeget kaphatunk. Amennyiben viszont ezeket rendszeresen félrerakjuk, máris egy lépéssel közelebb kerültünk a pénzügyi stabilitáshoz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük