2024. október 10., csütörtök

OTP Bank: érdemes már kisebb összegeket is megtakarítani

Az OTP Bank átmenetileg ingyenessé alakította az egyik legnépszerűbb állampapír vásárláshoz kapcsolódó értékpapírszámla vezetési díját. Az akcióval a bank célja, hogy a megtakarításokat a bankban tartsa, vagyis hogy azok ne vándoroljanak át a kincstárhoz. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy fel kell váltani azt a gondolkodásmódot, miszerint a megtakarításokat csak nagyobb összegben érdemes elindítani.

Mindenképpen érdemes megtakarítani

Összesen a lakosság egyötöde rendelkezik 500 ezer forintot meghaladó megtakarítással. Habár ez 4 százalékponttal túllép a két évvel ezelőtti 16 százalékon, még így is csupán 1,3 millió embert jelent – ismertette az adatokat Takács Domokos, az OTP Bank Daily Banking területének vezetője a bank sajtótájékoztatóján. Az OTP Bank az előző év végén vizsgálta meg a 18-65 éves lakosság megtakarítási szokásait. A kutatásban csak azok vehettek részt, akiknek minimum egy banki megtakarítási terméke van.

„Fokozódott a bizonytalanság a magyar lakosság körében a hazai és nemzetközi gazdasági helyzettel kapcsolatban, egyre többen szeretnék rugalmas, azonnal hozzáférhető formában tartani a megtakarításaikat. A spórolás általánossá vált, de a többség kevesebbet tud félretenni, mint korábban. Az 1 millió forint alatti megtakarítók között vannak legnagyobb arányban olyanok, akik inkább megtakarításaik csökkentését, mintsem növelését tervezik, vagy várhatóan erre kényszerülnek majd”

mondta Takács Domokos a bank eseményén.

A OTP Bank kutatási eredményeiből látható, hogy visszaesett a 3 millió forintot meghaladó megtakarítással rendelkezők aránya, ami

  • egyrészt a megtakarítást újonnan indítókkal,
  • másrészt pedig az előnytelen gazdasági helyzettel magyarázható.

Ugyanakkor növekedés volt tapasztalható azok arányában, akik általános tartalékot halmoztak fel, azaz megtakarításaiknak nincs célja, vésztartalékként kezelik ezt az összeget. Az ő arányuk az eredmények szerint 42 százalék.

Le a tévhitekkel: kisebb összeget is érdemes félrerakni

A magyar megtakarítók helyzetét jelenleg három tényező akadályozza:

  1. a kirívóan magas infláció,
  2. a betéti állomány elolvadása és
  3. a pénzügyi ismeretek hiánya.

“A megtakarítások területén le kell számolni azzal a mítosszal, miszerint nem érdemes kis összegeket megtakarítani, mert több vele a „macera”, mint amennyit megtérülést eredményez. Érdemes mielőbb elkezdeni a rendszeres megtakarítást, akár egészen kis értékben is. Az OTP Bank pénzügyi partnerként olyan megoldásokat kínál, amelyekkel segítséget nyújt a megtakarítási életút elején járó ügyfeleknek is” – hangsúlyozta az OTP Bank Megtakarítási termék- és szolgáltatás menedzsment terület vezetője, Fabriczki Rita.

Az OTP Bank Öngondoskodási Indexének tavalyi eredményeiből jól kiolvasható az is, hogy a lakosság közel fele nem tudja hogyan kezelje kisebb összegű tartalékát, így vagy otthon, vagy látra szóló betétben tartják azt. A két kategória 43-43 százaléka ezt azzal indokolta, mert túl alacsonynak tartják ezt az összeget.

Az OTP Bank segíti ügyfeleit ezen a téren

“Az ügyfeleknek nagy szükségük van olyan megoldásokra, amikkel elkezdhetik kicsiben a rendszeres gyűjtögetést. Ilyen például a Bank Rendszeres Megtakarítási Programja, mellyel egyszerűen és kényelmesen, egyetlen megbízás megadásával lehet akár hosszú távon is takarékoskodni. További, kis összegű megtakarítást támogató fejlesztések is folyamatban vannak, amivel különböző célokat is hozzá tudnak rendelni a megtakarításaikhoz, mindezt online, a karosszék kényelméből” – mondta Fabriczki Rita.

Az ügyfelek körében kimondottan népszerűek az állampapírok. Az OTP Bank célja, hogy az ezt a befektetési formát választó ügyfelek pénze is a banknál maradjon. Ebből kifolyólag továbbra is elérhető az az akció, miszerint az Egyéves Magyar Állampapír kamatával egyenlő éves kamatot (vagyis 9 százalékot) biztosít a 6 hónapos betétlekötésre azoknak az ügyfeleknek, akiknek az Egyéves Magyar Állampapírjuk lejár. Ezzel az állampapír helyett az ügyfelek bankbetétbe helyezhetik pénzüket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük