2024. június 13., csütörtök

Forintban kapod a jövedelmed? Megérheti a rendszeres euró befektetés!

A jelenlegi kedvezőtlen és kimondottan bizonytalan gazdasági környezetben egyre többen keresik az infláció-álló befektetéseket, hogy megtartsák pénzük értékét. Sokan azon is gondolkoznak, hogy a jelentős árfolyamcsökkenést elszenvedő forintból egy biztonságosabb, kevésbé volatilis devizába “menekítik” megtakarításukat. Ebből kifolyólag tavaly már fellendültek a devizabefektetések, ugyanakkor az még terjedt el, hogy rendszeres megtakarítást indítsunk euróban.

Ebben a gazdasági helyzetben felértékelődnek a befektetések

A jelenlegi gazdasági helyzetben sem csökkent a magyar lakosság befektetési kedve, hiszen most még fontosabb a megfelelő befektetés kiválasztása, mint korábban. Ez valahol természetes, hiszen a magas infláció – ami a KSH adatai szerint 14,5 százalék volt tavaly – folyamatosan darálja be pénzünk vásárlóértékét, így előtérbe kerültek azok a megtakarítási-befektetési módok, amik megtartják pénzünk értékét. Jelenleg valóban egyre nagyobbak a kiadásaink, így egyre kevesebbet tudunk félrerakni a hónap végén.

Egy ilyen környezetben kimondottan fontos, hogy a nehezen megspórolt pénzünk értékét megtartsuk. Optimális esetben találhatunk olyan befektetéseket, aminek hozama megegyezik az inflációval, viszont ideális esetben ennél magasabb hozamú opciót is találhatunk, így még nyereséghez is juthatunk. Érdekes szituáció lehet, ha pénzünk vásárlóerejét egy másik deviza vonatkozásában nézzük, ugyanis a forint tavalyi árfolyamesése ahhoz vezetett, hogy külföldön elvesztették értéküket a forintmegtakarítások.

A jegybank által jegyzett árfolyamokat megvizsgálva is látható, hogy a forint igencsak rossz évet élt meg tavaly:

  • 2022. január 3-án 1 eurót 367,66 forintért tudtunk megvásárolni, december 31-én pedig ez már 400,25 forint volt.
  • A 2022-es év első munkanapján egy USA dollár 323,87 forintba került, az utolsó napon pedig már 375,68 forintot kóstált.
  • A tavalyi év elején egy svájci frank 355,12 forintot ért, míg december végére ez már 406,93 forintra szökött.

Mindössze egy év leforgása alatt a forint az euróval szemben 8,86 százalékot, a dollárral szemben 15,99 százalékot, a svájci frankkal szemben még ennél is többet, 14,59 százalékot esett. Az értékeket úgy is értelmezhetjük, hogy a befektetésünk ennyivel ér kevesebbet az euró-övezetben, az Egyesült Államokban és Svájcban, mint egy évvel ezelőtt.

Megéri a rendszeres euró befektetés

Általánosságban két olyan szituáció létezik, amikor célszerű lehet másik devizában befektetést indítani:

  • 1. Bevételünket más devizában kapjuk, így érdemes lehet ebben a devizában is megtakarítani.
  • 2. Megtakarításunkat másik devizában kívánjuk elkölteni, ekkor javasolt lehet az adott devizában gyűjtögetni.

Ebben a gazdasági helyzetben egy olyan érdekes helyzet állt elő, hogy a forint gyengülésével a más devizában kifejezett megtakarításunk értéke növekszik. Ez még egy pont lehet a devizamegtakarítások mellett. Amennyiben úgy gondoljuk, hogy a forintnak idén sem lesz jobb éve, akkor érdemes elgondolkozni valamilyen euró alapú befektetésen, hiszen az már csakis az árfolyam miatt nyereséges lehet.

Ezek a befektetések úgy is megvalósíthatóak, ha forintban kapod a jövedelmedet, sőt akkor is, ha nincs jelentősebb megtakarításod. Már az is elegendő, ha a hónap végén kisebb összegeket összegyűjtesz, majd azt akár forintban, akár euróban tartod. Ebben az esetben jó ötlet lehet a rendszeres euró megtakarítás indítása, ugyanis ezzel kivédhetjük a forintgyengülést, de akár nyereségre is szert tehetünk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük