2024. május 20., hétfő

Kimondottan népszerűek a lakossági állampapírok

Hatalmas sikernek örvendenek hazánkban a lakossági állampapírok. Habár a 3-4 évvel ezelőtti szuperállampapírt, a Magyar Állampapír Pluszt lényegében a teljes lakosság visszaváltotta, az inflációkövető Prémium Magyar Állampapírt tömegével veszik a befektetők.

Idén eddig nagyot megy a lakossági állampapír

A 2022-es gyengébb évet követően most ismét belehúzott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az idei év első negyedévében a lakossági piacra tervezett idei kibocsátási tervnek már 39 százalékát megvalósította az ÁKK. Ez azt jelenti, hogy az idei évre értékesíteni tervezett 4667 milliárd forint lakossági állampapír mennyiségből már 1831 milliárd forintnyi összeg már el is ment március legvégéig.

lakossági állampapír statisztikák

A lakossági befektetők kezében lévő lakossági állampapírok becsült állomány március végén 9097 milliárd forintot tett ki, ami 531 milliárd forinttal haladja meg a tavaly év végi volument. Értelemszerűen a lakosság ennél magasabb összegben rendelkezik állampapírral, ugyanis a kisbefektetők az összes magyar állampapírból válogathatnak, így megvásárolhatják a fix kamatozású intézményi kötvényeket és a diszkontkincstárjegyeket is. Ezen felül még eurós állampapírok is elérhetőek kimondottan a kisbefektetői körnek célozva. 

Ez tehát azt is jelenti, hogy a tervekhez képest 664 milliárd forinttal nagyobb értékben értékesített lakossági állampapírokat az ÁKK az első negyedévben. A kimagasló eredmény azzal magyarázható, hogy az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) és a három hónapos diszkontkincstárjegyek kamatához igazodó Bónusz Magyar Állampapír (BMÁP) iránt hatalmas keresletet támaszt a magyar lakosság.

Hogyan alakult az egyes típusok értékesítése?

A korábban szuperállampapírként emlegetett Magyar Állampapír Pluszt (MÁP Plusz) jóformán temetni lehet: a kamatfordulók napján a befektetők az állomány egyharmadát meghaladó mértékben váltják vissza. Ez számszerit azt jelenti, hogy az első negyedévben a MÁP Plusz állomány 768 milliárd forinttal alacsonyabb értéken, összesen 1416 milliárd forinttal zárt.

A Prémium Magyar Állampapír ennél jóval sikeresebb jelenleg: az állomány 998 milliárd forinttal emelkedett, ezzel 5320 milliárd forintra bővülve. Szintén pozitív tendencia figyelhető meg a lakossági kézben lévő intézményi államkötvények és diszkont kincstárjegyek esetében. Az év elején ezen befektetési lehetőségek 1411 milliárd forintos értéke 1681 milliárd forintra emelkedett, ami 270 milliárd forintos gyarapodást jelent.

Egyre többen veszünk állampapírt

Az Államadósság Kezelő Központ legújabb jelentéséből az is megtudható, hogy hazánkban egyre többen rendelkeznek állampapírral. Idén február végére az állampapírt birtokló befektetők száma már 784 326 főt tett ki hazánkban. Ez 18748 fővel több, mint tavaly év végén. Ebbe viszont nem lettek beleszámítva azok a gyermekek, akiknek a nevére Start Értékpapírszámlát kötöttek, illetve azon Babakötvénnyel rendelkeznek.

A Magyar Államkincstárnál mindenféle költségtől mentesen nyithatunk értékpapírszámlát, amennyiben van ügyfélkapunk. Az intézménynél kötött értékpapírszámla vezetése és az értékpapír-vásárlás is egyaránt ingyenes. Amennyiben viszont a megvásárolt értékpapírokat annak lejárata előtt szeretnénk visszaváltani, akkor ezt viszont nem tehetjük meg költségmentesen. Mutatunk mindent, amit az állampapírokról érdemes tudnod!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük