2024. október 22., kedd

CSOK: hogyan igényelhetjük TB igazolás nélkül?

Az otthonteremtési támogatások feltételei többször változtak már, azonban az mindig állandó, hogy az igénylésükhöz társadalombiztosítási jogviszony szükséges. Mind a CSOK Plusz, mind pedig a Falusi CSOK igénybevételének feltétele a 2 éves TB jogviszony. A felvételhez már az is elegendő, ha csak az egyik házastárs rendelkezik ezzel. Ugyanakkor az is könnyedén előfordulhat, hogy a házaspár egyik tagjának sincs meg az igényléshez szükséges jogviszony. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elesnek a támogatástól, csupán az igényléshez más dokumentumokat szükséges benyújtaniuk. Nézzük is meg, hogy melyek ezek!

Mit kell tudni a TB jogviszonyról?

A társadalombiztosítás jogviszony a keresőtevékenységhez kapcsolódik. Ez alapján TB jogviszony áll fenn valamilyen keresőtevékenység folytatása esetén, például akkor, ha alkalmazottként dolgozunk, vagy éppen egyéni vállalkozásunkból származik jövedelmünk, mezőgazdasági őstermelők vagyunk, stb.

A 2 éves jogviszony szükséges a Falusi CSOK és a hozzá kapcsolódó Falusi CSOK hitel, illetve a CSOK Plusz hitel igényléséhez, továbbá az adó-visszatérítési támogatáshoz a preferált kistelepüléseken.

Ha valamilyen családtámogatási juttatásban részesülünk – csed, gyed vagy gyes –, de a korábbi munkaviszonyunk megszűnt, esetleg nyugdíjasként nincs keresőtevékenységünk, akkor rendelkezünk egészségbiztosítási jogviszonnyal. Ugyanakkor ez nem elegendő a családtámogatások igénybevételéhez. 

TB jogviszony nélküli CSOK igénylés: lehetséges!

Gyakran előfordul az a helyzet, hogy az igénylők nem rendelkeznek a szükséges jogviszonnyal. Ha pedig nem rendelkezünk ezzel az igazolással, akkor az alábbi esetekben vehetjük igénybe a CSOK Plusz hitelt és a preferált kistelepülésekhez kapcsolódó kedvezményeket:

  • az igénylő ápolási díjban részesül,
  • az igénylő GYOD-ban részesül,
  • az igénylő megváltozott munkaképességű személy, vagyis
    • a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján egészségi állapota legfeljebb 50 százalékos mértékű, 
    • vagy a rehabilitációs hatóság jogelődjei által végzett hatályos minősítés alapján egészségkárosodása legalább 50 százalékos mértékű, 
    • vagy 2008. január 1-jét megelőzően kiállított hatályos szakvéleménye szerint a munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette, 
    • vagy aki után az igénylő gyermekek otthongondozási díjában részesül,
  • az igénylő kiegészítő tevékenységet folytató személy, azaz: kereső tevékenységet folytató saját jogú nyugdíjas személy, valamint az az özvegyi nyugdíjban részesülő személy, aki a rá irányadó nyugdíjkorhatárt betöltötte és egyéni vagy társas vállalkozónak vagy mezőgazdasági őstermelőnek minősül, abban az esetben is, ha a saját jogú vagy a hozzátartozói nyugellátás folyósítása szünetel.

Milyen dokumentumok helyettesítik a TB igazolást?

A különféle élethelyzetben lévő személyeknek eltérő dokumentumokat kell ahhoz benyújtania, hogy az egyes támogatott lehetőségeket igénybe tudják venni.

Az ápolási díjban részesülő igénylőnek a járási vagy fővárosi kerületi hivatal ápolási díjat megállapító jogerős határozata szükséges. Ehhez hasonlóan a gyermekek otthongondozási díjában részesülőknek a járási vagy fővárosi kerületi hivatal GYOD-ot megállapító jogerős határozatát kell benyújtani. A megváltozott munkaképességű igénylőnek pedig az orvosszakértői szerv igazolását fogadják el a TB igazolás helyett.

A kiegészítő tevékenységet folytató igénylőknek

  • a saját jogú nyugdíj vagy özvegyi nyugdíj megállapításáról szóló határozatot, 
  • a keresőtevékenységről kiállított munkáltatói igazolást, vagy
  • egyéni vállalkozó esetén hatósági nyilvántartásból kiállított hatósági bizonyítványt, illetve igazolványt, engedélyt vagy kamara, kar által kiállított igazolást kell benyújtani.

Az adó-visszatérítési támogatást azok a személyek is igényelhetik, akik öregségi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülnek. Ehhez pedig nem szükséges kiegészítő keresőtevékenységet folytatniuk. Ekkor az ellátás megállapítását tanúsító határozatot kell csak benyújtani.

A Falusi CSOK is igényelhető TB jogviszony nélkül

A társadalombiztosítási jogviszony megléte nem szükséges a Falusi CSOK igényléséhez abban az esetben, ha az egyik szülő a kérelem beadását megelőzően elhalálozik, a másik szülő pedig nem rendelkezik a szükséges jogviszonnyal. Ekkor a szülő egyedülállóként is jogosult a támogatásra a meglévő gyermek(ek) után. 

Ehhez 3 feltétel teljesülése szükséges:

  • az elhunyt halála a kérelem beadása előtti egy éven belül történt,
  • a jogviszonnyal kapcsolatos kikötés az elhunyt vonatkozásában a halála napján vagy az azt megelőző három hónapos időszakon belül bármely időpontban teljesült,
  • az elhalálozás napján az igénylés többi más előírása is fennállt.

Hogyan néz ez ki a Babaváró esetén?

A Babaváró igényléséhez szükséges, hogy a házastársak legalább egyike adjon be TB igazolást a hitelkérelemmel együtt. Az előbb felsorolt igazolásokat pedig nem fogadják el helyette.

Sőt, a Babaváró kölcsön esetében a külföldi TB jogviszony igazolás sem elfogadott. Abban az esetben, ha a társadalombiztosítást igazoló személy korábban az országhatáron kívül dolgozott, a külföldi jogviszony beszámítható a 3 éves időtartamba. Ez viszont csak akkor lehetséges, ha legalább 90 napja fennáll a magyarországi TB jogviszonya. 

Ellenkező esetben az is előírás, hogy a Babaváró kérelem beadásakor az igénylő minimum 180 napos magyarországi keresőtevékenységgel rendelkezzen. Ekkor a megelőző időszak igazolható:

  • magyarországi vagy külföldi felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán végzett korábbi tanulmány esetén az erre vonatkozó hallgatói jogviszony igazolásával,
  • ha a 180 napos keresőtevékenység előtt az igénylő GYOD-ban részesült, akkor az igazolás az erre vonatkozó határozattal lehetséges.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük