Nemrégiben jelentette be a kormány, hogy érkezik a segítség a legrosszabb helyzetben lévő nyugdíjasok számára. Ez a minimálnyugdíj bevezetését jelenti, mégpedig 120 ezer forintos összegben. Az érintett nyugdíjasok erre 2027. január 1-jétől lesznek jogosultak. De kinek hasznos igazán ez a döntés? Nagyjából hány nyugdíjast érint? Kik maradnak ki a jogosultsági körből? A cikkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Kiket érint a 120 ezer forintos minimálnyugdíj?
A minimálnyugdíj bevezetésének érintettségi köréhez a KSH adatait érdemes alapul venni. Az idei januári számok szerint 127 449 fő részesült 120 ezer forint alatti nyugdíjban. A teljes nyugdíjas állomány 2 015 552 főt tesz ki, amiből a statisztika alapján 6,3% érintett az új intézkedésben. A statisztikából egy másik érdekes adat is kiolvasható: ebbe a körbe közel kétszerannyi nő tartozik, mint férfi. Ez szám szerint 81 796 nőt és 45 653 férfit jelent.
Ez viszont nem jelenti azt, hogy ezek a nyugdíjasok automatikusan jogosultságot szereznek a minimálnyugdíj összegére, csupán azt, hogy érintheti őket az intézkedés.
Mégsem részesülhet belőle minden érintett?
Ahogyan az előbbiekben is hangsúlyoztuk, a 120 ezer forintos nyugdíjat el nem érők nem lesznek automatikusan jogosultak a minimálnyugdíj összegére. A hatályos jogszabályban szerepel egy mindent eldöntő mondat.

A Magyar Államkincstár (MÁK) alapján a minimálnyugdíj csakis azokat a nyugdíjasokat érinti, akiknél az összegszámításnál a figyelembe vehető szolgálati idő legalább 20 év, valamint a nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset is meghaladja ezt. A 120 ezer forintos összeg pedig egyáltalán nem terjed ki a résznyugdíjra.
Az intézkedés kapcsán tehát fontos a félreértést tisztázni: nem jár mindenkinek.
A katások is kimaradnak az intézkedésből
A MÁK szerint, ha a járulékalap nem éri el a minimálbér összegét, akkor az összegszámítás során a szolgálati időt arányosan mérséklik. Ez a főállású kisadózók esetén is érvényes. A katás adózók havi ellátási alapja 108 ezer forint, míg idén a minimálbér 322 800 forint.
Ezek alapján ha az említett katás feltételekkel ledolgozunk 40 évet, akkor ez csupán 13 évet és 140 napot ér. A Tny. 20. § (4) bekezdése szerint tehát nem vonatkozik rájuk a minimálnyugdíj. Ha vegyes az életpálya, akkor 20 évet is ,,összeszedhetünk”. A fenti feltételek szerint egy katás vállalkozónál ez csupán havi 29 179 forintos nyugdíjat tesz ki.
Hogyan növelhető a leendő nyugdíjunk összege?
Ha nem szeretnénk kizárólag az állam által biztosított nyugdíjra hagyatkozni, számos lehetőségünk van ennek kiegészítésére. Ami minden életkorban a legfontosabb, hogy legyen megtakarításunk. Ez nemcsak nyugdíjas éveikben, hanem mindenféle váratlan helyzetben hatalmas segítséget jelenthet.
Amennyiben pedig kimondottan nyugdíjcélú megtakarítási formákban gondolkozunk, adott a nyugdíjbiztosítás, a Nyugdíj Előtakarékossági Számla (NYESZ) és az önkéntes nyugdíjpénztár lehetősége is. Mi több, ezeket az állam adó-visszatérítéssel is támogatja.




