2024. december 3., kedd

Infláció: havi 200 ezer hiányzik a családi kasszából

A hazai lakosok 53 százaléka gondolja úgy, hogy idén ősszel valami jelentősebb extra kiadása lesz. Emellett minden második ember előzetesen már készül a fűtési időszakra, ugyanis magasabb rezsiköltségeket várnak, mint ami tavaly terhelte őket. Egy friss kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy sok család költségvetésére rányomta a bélyegét az infláció: 2022. júliusához képest 50 ezer forinttal több, már havi 200 ezer forint hiányzik a családok pénztárcájából.

A Cofidis Hitel Monitor legújabb, őszi felmérésének eredményeiből látszik, hogy egy átlagos magyar embernek évente több mint kétszer kellene nagyobb összeg, mint amennyit általában havonta elkölt. Az emberek többsége a nyári időszakban és karácsonykor költekezik túl, de az őszi kiadások is hatalmas terhet jelenthetnek a családoknak. Ráadásul 53 százalékuk olyan extra kiadásokra számít, mint valamilyen ruházkodási, iskolakezdési, lakásfelújítási, egészségügyi vagy utazáshoz kapcsolódó költség.

Az infláció megterheli a családok pénztárcáját

A Cofidis kutatásának eredményeiből látszik, hogy májushoz viszonyítva a megkérdezettek kevésbé negatívak pénzügyi helyzetüket illetően. Ugyanakkor még így mínusz 20 ponton maradt a Cofidis családi kassza hangulatindex mutatója. A hazai lakosok erőteljesen érzékelték az infláció hatását: a tavaly júliusi szinthez képest most 50 ezer forinttal több, azaz 200 ezer forint hiányzik a családok havi költségvetéséből. Mindössze egynegyedük gondolja úgy, hogy kényelmesen megél fizetéséből, vagyis a megkérdezettek háromnegyedének több pénzre lenne szüksége.

Látszólag a kormány döntései valamelyest feloldják a deficitet: a hidegélelmiszer finanszírozására is lehetőséget nyújtó SZÉP-kártya a háztartások 17 százaléka szerint enyhít az anyagi nehézségeken. Ezen felül egynegyedük már igénybe vette az online árfigyelő rendszert. Ennek eredményeként a rendszer használóinak 43 százaléka erre alapozza döntését, hogy hol vásárol be.

Vannak, akik a hitelben látják a megoldást

Az emberek 10 százaléka tervezi valamilyen hitel igénylését egy éven belül. A válaszadók legtöbbje személyi kölcsönt venne fel. A nem lakáscélú hiteligénylést tervezők átlagosan 1 280 000 forintot kérnének kölcsön a banktól. Az elmúlt negyedéves adatok alacsonyabb szintű hitelfelvételről (8 százalék) számoltak be, míg a hitelösszeg is magasabb, 1 350 000 forint volt.

Az eredmények szerint a következő negyedév legnépszerűbb hitelcéljai a lakásvásárlás (32 százalék) és a lakásfelújítás (30 százalék). Az is kiderült, hogy a válaszadók 14 százaléka még 2023-ban tervezi a lakásfelújítás megkezdését, melyre átlagosan 1 950 000 forintot fordítana.

Az infláció mellett a rezsi is mumus

A felmérés megkérdezettjeinek negyede számít arra, hogy a tavalyi szinthez viszonyítva az idei fűtési szezon többe fog neki kerülni. Ez átlagosan 124 ezer forintot tesz ki. A többletköltségek finanszírozásához az emberek több mint fele előzetesen készül:

  • spórol a rezsire (14  százalék),
  • előzetesen vásárol tüzelőanyagot (19 százalék),
  • jelenleg is átalányt fizet (28 százalék).

A 18 és 69 év közötti lakosság 62 százaléka tudatosan igyekszik mérsékelni rezsiköltségét az elkövetkező egy évben. Ezen belül mintegy egyharmaduk azt tervezi, hogy nem fűti fel annyira a lakást, míg egyötödük energiatakarékos házaratási gépeket és berendezéseket szerez be.

Összességében tehát a lakosság 44 százaléka gondolja úgy, hogy nincs jó anyagi helyzetben. Ezen belül 12 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy az alapvető kiadások mellett még képes váratlan kiadásokat finanszírozni és megtakarítani. 44 százalékuk pedig a legszükségesebb kiadásokon felül extra dolgokat is megengedhet magának, viszont megtakarítani már nem tud. Ennél az emberek 37 százaléka rosszabb helyzetben van: a hónap végéig eléldegél, de félretenni már egyáltalán nem tud. Ráadásul 7 százalékuk már az alapvető dolgait sem tudja fedezni fizetéséből. A magas infláció mindenkit sújt, kit nagyobb, kit pedig kisebb mértékben. Egy szerencsésebb, azonban szűk rétegen kívül sokan láthatóan hónapról hónapra élnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük