2024. május 20., hétfő

A lakosság több mint felének nem elég a fizetése

Lényeges csökkenés történt azoknak a munkavállalóknak a részarányában, akiknek a hónap végén is marad valamennyi pénzük a fizetésükből. A PwC friss munkaerőpiaci kutatásából kiderült, hogy Magyarországon jóval magasabb az átlaghoz képest azoknak az aránya, akik hónapról hónapra élnek, vagyis akiknek nem elég a havi fizetés. Ez globálisan 42 százalék, míg Magyarországon megközelíti a 60 százalékot.

Mit vizsgál a kutatás?

Nem állt le továbbra sem a nemzetközi felmondási hullám, ami azzal indokolható, hogy a megemelkedett megélhetési költségek miatt a dolgozók új állást keresnek. A PwC nemzetközi szintű munkaerőpiaci felmérése 46 ország és földrajzi terület mintegy 54 ezer dolgozójának álláspontját és magatartását méri fel.

A kutatás azt is feltárta, hogy drasztikusan csökkent azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek a hónap végén marad még fizetésükből valamekkora összeg. A kutatásból fény derül arra is, hogy a rosszabb anyagi helyzetben lévő dolgozók a leginkább felkészületlenek a gazdaságban végbemenő változásokra és a mesterséges intelligencia terjedésére.

Kevés a fizetés – többen váltanak munkát

A felmérés eredményeiből látszik, hogy a megélhetési költségek elszállásának az az egyik következménye, hogy minden negyedik dolgozó új, magasabb fizetést nyújtó munkát keres. A jelenlegi 26 százalékos eredményekkel ellentétben az érintettek aránya 2022-ben még “csak” 19 százalék volt. A munkahelyet válók között legnagyobb arányban azok szerepelnek,

  • akik túlterheltnek érzik magukat (44 százalék),
  • akiknek problémát jelent a havi számlák kifizetése (38 százalék),
  • valamint akik a Z generációba tartoznak (35 százalék).

A dolgozók világszerte egyre nehezebben jönnek ki fizetésükből, ugyanis a gazdasági lassulást és a magas inflációt szinte mindenki pénztárcája megérzi. Azoknak a munkavállalóknak az aránya is visszaesett, akiknek arról nyilatkoztak, hogy a hónap végén marad még pénzük. Ez a tavalyi 47 százalékról idén 38 százalékra csökkent. A globális statisztikákkal szemben a hazai válaszadók jelentős része számolt be arról, hogy a számláit ki tudja fizetni, viszont más kiadásokra, megtakarításra és nyaralásra vagy csak minimálisan, vagy egyáltalán nem marad pénze. A globális 42 százalék után drámai a hazai arány, ami idén 59 százalékra emelkedett.

Kik váltanak munkahelyet?

A gazdasági nehézségek emelik a bérigényeket is

A kedvezőtlen gazdasági helyzet a bérigényekre is hatást gyakorol: tavaly a válaszadók 35 százaléka tervezett béremelést kérni munkahelyén, ami idén 42 százalékra emelkedett. A nehéz anyagi helyzetben lévő dolgozóknál ugyanez 46 százalék. Ez azonban még magasabb, 52 százalék hazánkban. A PwC úgy gondolja, hogy a dolgozók és munkáltatók között már tavaly elindult tárgyalások idén is folytatódni fognak. Emellett a munkavállalók jelentős béremelést fognak igényelni.

Világszerte minden ötödik dolgozó egyszerre több munkával is rendelkezik. Közülük 69 százalék ezt azzal indokolta, mert szüksége van a plusz pénzre a rendes fizetés mellett. Az egyszerre több állásban dolgozók aránya magasabb a Z generáció (30 százalék) és az etnikai kisebbségek (28 százalék) körében.

Hazánkban a munkahelyi elégedettségi mutató sem áll túl jól: a nemzetközi 71 százalékhoz képest itthon ez csupán 33 százalék. Az önazonosság érzésében is eltérés tapasztalható: míg globálisan 75 százalék, addig Magyarországon ez 63 százalék. Ugyanakkor a fizetéssel való elégedettség is 19 százalékponttal alulmúlja a nemzetközi 64 százalékot.

A PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője, Reguly Márta úgy véli, hogy központi kérdésként kell kezelni a munkavállalók továbbképzését. A legtöbb vállalatnál az a jellemző, hogy a munkavállalók jelenlegi kompetenciák nem alkalmasak arra, hogy a jövő kihívásait orvosolják.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük