2024. május 2., csütörtök

Otthonfelújítási program: tízmillió előnye lehet

Az otthonteremtés támogatására idén is kiemelt figyelmet fordít az állam. Jó hír jött most azoknak is, akik nem vásárolnának, hanem inkább felújítanának. Júniustól ugyanis elindul az új állami otthonfelújítási program, amivel az 1990-ig felépült házakat lehet felújítani egy vissza nem térítendő támogatás segítségével. Ez 6 milliós hozzájárulást jelent a családi és ikerházak tulajdonosainak.

Emellett pedig a kölcsön tőketartozását mérséklő támogatás összege 2,5-3,5 millió forint közötti lehet. És ez még nem minden: a lakásfelújítási program által nyújtott kamatmentes hitellel és a minimum 30 százalékos energetikai hatékonyság javulásnak köszönhető rezsicsökkenéssel akár 10 millió forint is a zsebünkből maradhat.

Nemsokára jön az új otthonfelújítási program

Mostmár biztos: az új állami otthonfelújítási programot június elejével várhatjuk. Most viszont kiderültek az ezzel kapcsolatos részletek is. A támogatás az 1990-ig felépült családi és ikerházakra igényelhető a kamatmentes, 8 éves futamidejű hitel mellett. A korszerűsítéshez szükség van önrészre, ami 1 millió forintot jelent. Emellé pedig igényelhető a 6 millió forintos államilag támogatott kamatmentes kölcsön. A felújítás befejezésével pedig a fennálló tartozásból az állam elenged 2,5-3,5 millió forintot. De min múlik az elengedés mértéke? Az állam ezt a járások jövedelmi szintjétől tette függővé.

A felújításnak több területén is igénybe vehető az otthonfelújítási program támogatása: ide sorolhatóak 

  • a szigeteléssel,
  • a fűtéskorszerűsítéssel,
  • a nyílászáró cserével és
  • használati melegvízkorszerűsítéssel kapcsolatos munkálatok.

A támogatás akkor érvényesíthető, ha a felújítás révén az ingatlan legalább 30 százalékos energiamegtakarítást ér el. Ehhez a beruházást megelőző és a befejezést követően készített energiatanúsítvány szükséges.

10 millió előnye lehet a programnak

Az otthonfelújítási program által nyújtott kamatmentes hitellel igencsak sokat spórolhatunk: a kamat- és hiteltörlesztésből 4,8-6,8 millió forintot enged el az állam. Megéri tehát belevágni az energetikai korszerűsítésekbe, nemcsak ha piaci hitelből, hanem ha megtakarításból finanszíroznánk is. Ezen felül pedig a legalább 30 százalékos energetikai hatékonyságjavulás jó pár tízezer forint megtakarítást eredményezhet. De hogy jön össze a 10 millió forintos spórolás? A kamattámogatás és a rezsiköltségek csökkenése egy évtized alatt ekkora összegű megtakarítást eredményezhet!

A kamatmentességnek és a korszerűsítésre járó támogatásnak köszönhetően a hitelre csupán 2,5-3,5 millió forintot kell összesen törleszteni. Ehhez képest egy másik 8 éves futamidejű, 6 millió forintos jelzáloghitelnél, ami bármire felhasználható, 8,3-9,3 millió forintot kellene visszafizetnünk. Ha sok mindent szeretnénk felújítani, amihez nagyobb segítség szükséges, ahhoz nagyobb önerő is fog kelleni. Ha más nem, akkor pedig maradnak a piaci alapú hitelek.

Egyharmados értéknövekedés várható 

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az otthonfelújítási program kapcsán hozzátette, hogy “A korszerűsítésbe azért is érdemes belevágni, mert jelentősen emelkedik az ingatlan értéke. Az idén eladott – az otthonfelújítási programban érintett – családi és ikerházak esetében harmadával adtak többet a felújított ingatlanokért a felújítandókhoz képest.”

Az ingatlan.com adatbázisából kiderül, hogy a 2024-ben értékesített budapesti közepes állapotú és felújítandó ingatlanok átlagosan 677 ezer forintos négyzetméter áron kerültek eladásra, míg a felújítottak esetében ez 719 ezer forint volt. Ugyanez az átlag a vármegyeszékhelyeken 389 ezer és 530 ezer forinton alakult az idei évben. A kisebb városokban már nem ekkora az eltérés: a felújítandó ingatlanok 316 ezer, a felújítottak pedig 416 ezer forintos átlagáron keltek el 2024-ben. A községekben pedig szintén százezres nagyságrendű különbség volt, az előbbiek 232 ezer forintos, az utóbbiak 367 ezer forintos átlagos négyzetméteres árat kóstáltak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük