2024. október 10., csütörtök

Fizetési szokások: A hitelkártya egyre inkább előretör

A hitelkártya használat idén a második negyedévben a csúcsra tört. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai alapján éves és negyedéves szinten is nagyban megugrott a hitelkártyás vásárlások volumene és összértéke. A jegybank adataiból az is látható, hogy a hitelkártya tulajdonosok nagyobb része egyre inkább tudatos a fizetési mód előnyeit tekintve. Ugyanakkor bővülés látható azok számában, akik kicsit sem előnyösen használják kártyájukat, azaz készpénzt is vesznek fel vele.

Rekordot döntött a hitelkártya használat

Az MNB friss statisztikája szerint idén a második negyedévben olyan szintre ért a hitelkártya használat, mint még soha. A közölt adatokból látható, hogy a vásárlásszám a vizsgált három hónapban a 33,4 milliót is túlszárnyalta. Ezek értéke közel 298 milliárd forint volt. A hitelkártyás fizetések népszerűségét az is kiválóan tükrözi, hogy tavaly ugyanebben az időszakban a tranzakciók száma 2,3 millióval kevesebb, mintegy 31,1 millió darab volt. Ezek összértéke 254 milliárd forint körül alakult. Az első negyedévi adatokhoz viszonyítva is hatalmas volt a növekedés: akkor a 30,4 milliós forgalom 270 milliárd forint összegű volt.

A friss adatokból az is látható, hogy az elmúlt negyedévhez viszonyítva lényegesen többen vettek fel készpénzt ATM-ből hitelkártyájukkal. A tranzakciószám 105 ezerről 120 ezerre ugrott, a felvétel összege pedig 4 milliárdról 4,6 milliárd forintra bővült. Az OTP Bank szakértői hangsúlyozzák, hogy ez egy kimondottan kedvezőtlen lépés az ügyfelek részéről, ugyanis ezzel a hitelkártya által nyújtott előnyök a süllyesztőbe kerülnek.

A hitelkártyával való készpénzfelvételre általában magasabb kamatok vonatkoznak, mint például a vásárlásokra. Ezek a kamatok napi szinten számolhatók el, tehát gyorsan felhalmozódnak. Ezzel hosszú távon komoly költségeket jelenthetnek. Ha szükséged van készpénzre, mindig fontos ellenőrizni a hitelkártya feltételeit és díjait, illetve meggyőződni a felmerülő költségekről és következményekről. Az ilyen készpénzfelvétel negatívan befolyásolhatja a hitelminősítésed, ugyanis a bankok szemében ez egy olyan lépés, amit a nehézkes pénzügyi helyzeted miatt tettél.  Segítünk abban, hogy hogyan használd tudatosan a hitelkártyádat!

Hitelkártya élelmiszervásárlásra?

A bank egyébként nem tapasztalt olyan mértékű növekedést a hitelkártyás pénzfelvételek számában negyedéves viszonylatban. Az OTP saját adatai alapján a hitelkártyával vásárló ügyfelek nagyobb része élelmiszer vásárlásakor használja kártyáját.

Habár a hitelkártya használat népszerűsége folyamatosan nő, a bank szakértői úgy gondolják, hogy az új igényléseknél alacsonyabb, míg a tranzakciók számában és összértékében nagyobb növekedés várható a közeljövőben. Idén az első félévben az OTP-s hitelkártyával rendelkezők vásárlásaik alkalmával átlagosan 9 ezer forintos összeget fizettek. Ugyanakkor az őszi időszakban és az év vége fele nemcsak gyakrabbak, hanem nagyobb összegűek is a hitelkártyás vásárlások.

Ha jól használod, akkor számos előnye lehet

A hitelkártya számos előnnyel járhat, amennyiben megfelelően használjuk. Egyrészt a hitelkártyával történő vásárlás rendkívül gyors és kényelmes. Már csupán egy érintés is elegendő a tranzakcióhoz. Ez tehát teljesen olyan, mintha hagyományos bankkártyával fizetnénk. Mindazonáltal több hitelkártya is rendelkezik jutalomprogramokkal és különböző kedvezményekkel. Ez lehet cashback, vagyis pénz visszatérítés, utazási pont vagy más típusú jutalom. Ezek mind értékesek lehetnek a tulajdonosoknak. Ezen felül a hitelkártya segítségével a vásárlók sürgős helyzetekben hozzáférhetnek pénzükhöz anélkül, hogy készpénzt kellene felvenniük. Ez különösen hasznos lehet utazások során vagy váratlan kiadások esetén. 

Az előnyök listája nem kimerítő, hisz a konkrét előnyök a hitelkártya típusától és szolgáltatójától függenek. Azt is fontos szem előtt tartani, hogy a hitelkártyát felelősségteljesen kell használni, hogy elkerüljük a túlzott eladósodást és a pénzügyi nehézségeket!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük