“A CIB Bank anyavállalata, az Intesa Sanpaolo és Európa egyik vezető biztosítója, a Generali megújította partnerségét Magyarországon, hogy komplex pénzügyi megoldásokat nyújtson a családok és a vállalatok részére” – olvasható a CIB Bank közleményében. A partnerség egyértelműen azt a célt szolgálja, hogy megerősítse a bankbiztosítás tevékenységét hazánkban.
Bankbiztosítás mindenek előtt
A két leányvállalat, a CIB Bank és a Generali Biztosító az ügyfelek fokozódó érdeklődését felismerve és az ebben lévő lehetőséget kiaknázva helyi partnerséget kötött egymással. Ezzel a két intézmény célja, hogy a CIB Bank üzleti hálózatának és az ügyfelek elvárásainak megismerését, illetve a Generali Biztosító innovatív termékportfólióját tekintve értéket hozzanak létre. Ebből kifolyólag egy olyan szolgáltatási modellel álltak elő, amelyet egy, a világ számos pontjáról érkező szakértőkből álló csapat működésére alapoztak. Céljuk, hogy az ügyfeleknek a lehető legjobb bankbiztosítási megoldásokat kínálják, illetve a szolgáltatási kínálatukat folyamatosan finomítsák.
A partnerség az elkövetkező időszakban új és továbbfejlesztett biztosítási termékekben ölt majd testet. A kezdetekben ezek a termékek a CIB Banknál lesznek elérhetőek, a későbbiekben pedig digitálisan is igénybe vehetik majd az ügyfelek.
A CIB Bank és a Generali Biztosító szakértelmének egyesítésével – anyavállalataink tekintélyes nemzetközi tapasztalatára támaszkodva – képesek vagyunk Magyarországon hozzáadott értéket teremteni ügyfeleink számára, és kimagasló színvonalú pénzügyi megoldásokat és felhasználói élményt kínálni részükre. Ez a megállapodás egy újabb lépést jelent a már meglévő partnerségünkben, hogy minél személyre szabottabb ügyfélélményt nyújthassunk a váratlan eseményekre való pénzügyi felkészülés során is – nyilatkozta Ákos Tamás, a CIB Bank lakossági üzletágának vezetője és egyben a CIB Bank igazgatóságának tagja.
A biztosítási termékek védelmet nyújthatnak
Stratégiai célunk, hogy ügyfeleink élethosszig tartó partnereivé váljunk, és ezzel a partnerséggel büszkén erősítjük meg kapcsolatunkat a CIB Bankkal, amely rugalmas megoldásokat kínál ügyfeleinek a magyar magánszemélyek, családok és vállalkozások további védelmére. A termékportfoliót is úgy alakítottuk ki a Bankkal közösen, hogy a Bank ügyfelei megtalálják a megfelelő védelmet az élethelyzeteikre, értékajánlatunk beleilleszkedjen a Bank szolgáltatásaiba – kommentálta a partnerséget Márta Róbert, a Generali Biztosító értékesítési területért felelős igazgatósági tagja.
A CIB Bank és a Generali Biztosító a bankbiztosítás tevékenységének megerősítésének céljából együttesen megalkotta a “BE PROTECTED”, vagyis a “Légy védve” elnevezéssel illetett kommunikációs keretrendszert. Az intézmények ezzel azt igyekeznek elérni, hogy tudatosítsák az emberekben a védelem fontosságát, amelyek az új termékek az ügyfeleknek nyújthatnak.
Az új biztosítási szolgáltatások az élet számos területén megóvhatják az ügyfeleket:
- Mindennapi biztonság: élet- és balesetbiztosítás a családnak és a munkavállalóknak egyaránt,
- Hitelvédelem: pénzügyi védelem a hitelezett ügyfelek számára,
- A pihenés és utazás védelme: utasbiztosítás a problémák elkerülése érdekében,
- Otthoni védelem: lakásbiztosítás a nem várt szituációkra.