2024. április 16., kedd

A Wise arculatváltása mellett több újítással is készül

A korábban Transferwise néven tevékenykedő fintech cég sorra jelenik meg újdonságaival: március elején új arculatát is bemutatta a nagyközönségnek. A Wise társalapítója és vezérigazgatója, Kristo Käärmann úgy nyilatkozott az arculatváltást illetően, hogy az új dizájn inspirációjaként a Wise-t használó emberek és vállalakozások sokasága szolgált.

Az új arculat az egységességet tükrözi

A cég arculatváltásának keretében lecserélték a korábbi logót és új mobilos applikációt is fejlesztettek. Az újítások célja, hogy egy egységes ügyfélélményt biztosítsanak a felhasználóknak, függetlenül attól, hogy az ügyfelek hol tartózkodnak a világban vagy milyen nyelven beszélnek.

Wise arculat
forrás: Wise

Az AltFi-nek úgy nyilatkozott az újításokról Nilan Peiris, a vezető termékmenedzser, hogy “Ez egy igazán friss, aktuális, új megjelenés és úgy gondoljuk, hogy valóban tükrözi azt, hogy hol tartunk ma, mint vállalat.”

Az üzleti szegmensben is erősödik a Wise pozíciója

A fintech óriás megújulásának első lépése 2021-re tehető, ami a korábban használt Transferwise név lerövidítését jelentette, így immáron 2 éve a cég Wise néven folytatja működését. Az átalakulás célját egyértelműen a cég újrapozícionálása adja. A Wise tevékenysége már több mint egy évtizedes múltra tekint vissza, azonban nem bízzák el magukat, folyamatosan újítják termékportfóliójukat. Ennek megvan az eredménye is: a felhasználók mintegy 30 százaléka már az üzleti ügyfelekből származik. Sőt, ez a szegmens már dupla olyan gyorsan növekszik, mint a fogyasztói ügyfelek köre.

A B2B ágazatban is töretlenül bővítik kínálatukat: a számos szolgáltatás mellett a Wise Account, a Wise Business és a Wise Platform termékeivel igyekeznek fellendíteni az üzletet. A Platform olyannyira népszerűvé vált, hogy már több mint 60 bank és vállalkozás használja, amelyek között olyan jelentős szereplők is vannak, mint a GooglePay, a Monzo és az N26.

A terjeszkedésben is új célokat tűzött ki a fintech óriás

A Wise új arculatának globális bevezetése mellett a terjeszkedés sem szorult háttérbe, jelenleg három nagy piacra kíván betörni a cég: Oroszországba, Kínába és Indiába. A jelenlegi helyzetben  értelemszerűen Oroszország kikerült a célpontok közül.


A cég vezető termékmenedzserének nyilatkozata szerint a Wise még csak a munka első fázisaiban jár Kínában. Indiában a lehorgonyzás már néhány lépéssel előrébb jár, a helyiek már az applikáció korai béta verzióját használhatják. A piacbővítés lehetőséget teremt, hogy a jelenleg 16 milliós ügyfélkörrel rendelkező cég új piacokat hódítson meg, ezzel növelve felhasználóinak körét.

Peiris szerint a Wise elkötelezett az ügyfelek megtakarításainak növelése mellett, ugyanis a platformokon keresztül jelentősebb összegeket spórolhatnak a felhasználók. Ez éves szinten 1,5 milliárd font megtakarítást jelent. Ugyanakkor a lakossági és a vállalati szektor szereplői még mindig 180 milliárd fontnak megfelelő összeget veszítenek a hagyományos bankok miatt, amit díjak formájában vonnak le tőlük. A nemzetközi átutalások és fizetések díjai lényegesen magasabbak lehetnek a tradicionális bankoknál, mint a neobankoknál és fintech szereplőknél. A Wise elsődleges missziója, hogy ezt a problémát orvosolja.

Az új piacokra való belépés, a termékportfolió bővítése, a folyamatos innováció, az üzleti felhasználószám erőteljes növekedése és persze az új arculat mind-mind azt tükrözi, hogy a fintech óriás folyamatosan lépked előre a célokhoz vezető úton.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük