2024. május 6., hétfő

Továbbra is mélyrepülésben van a lakáspiac

A Duna House becslése alapján idén június végéig mintegy 41 százalékkal alacsonyabb volt a lakásértékesítések volumene, mint a tavalyi év első felében. Az újépítésű lakások is bezuhantak: az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképéből látható, hogy a kereslet és a kínálat egyaránt a 2014-2015-ös szinteket tükrözi. A lakáspiac fellendülésére jelenleg nem még nem számíthatunk.

Bezuhant a lakáspiac: a pandémiához képest is gyengébb az év

Már az v elején beszámoltunk róla, hogy közel egy évtizede nem volt olyan szűkülés a lakáspiacon, mint most. A Duna House becslése alapján idén júniusban országszinten 7120 olyan lakóingatlan volt, ami gazdát cserélt. Emellé 48 milliárd forintnyi lakáscélú jelzáloghitelt társult. Az adatokból az látszik, hogy a valamelyest erősebb májust követően júniusban már az átlagos dinamikát mutatja a hazai lakáspiac. Ennek eredményeképpen az első félévben kimondottan gyenge teljesítményt könyvelhet el magának az ingatlanpiac. 

Duna House tranzakciószám becslés

Az ingatlanközvetítő becslése szerint idén az első félév során az eladások száma 43987 darab volt. Ez 2022 első félévéhez viszonyítva 41 százalékos, az izmosabb 2021-hez viszonyítva 47 százalékos, a járvánnyal terhelt 2020-as első hat hónapjához képest is 26 százalékos visszaesést mutat.

A Duna House várakozásai szerint idén mintegy 90-110 ezer tranzakció fog végbemenni, viszont a piac jelenleg az alsó határértékhez viszonyítva is lemaradásban van. A szakértők ugyanakkor eddig is arra számítottak, hogy az év második fele lesz az erősebb. Ez valóban megvalósulhat az otthonteremtési támogatások átalakításának bejelentésével, hiszen sokan gondolhatják úgy, hogy még idén élnek a lehetőséggel.

A hitelezés sem fest túl jól

A Duna House cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Creditpass Magyarországra vonatkozó statisztikái szerint júniusban összesen 48 milliárd forint értékben vettek fel lakáscélú hitelt a hazai lakosok. Ez szinte megegyezik a májusi, a jegybank májusra vonatkozó statisztikái szerinti 49,4 milliárd forintos értékkel. Az MNB tavaly júniusi adatait az idei volumen 63 százalékkal múltja alul.

A jegybank tényadatai és a Credipass becslése alapján az idei év első felében mindössze 253,49 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt utaltak ki a bankok. Ez pedig a tavalyi év első hat hónapjához viszonyítva – ami 775,38 milliárd forint volt – 68 százalékos zsugorodást mutat. A szakértők idén még a CSOK mellé igényelhető államilag támogatott hitelek iránti megugró keresletet várnak.

Mire számíthatunk a lakáspiac jövőjében?

Sőt egyelőre úgy tűnik, hogy nem számíthatunk a hitelpiac és lakáspiac élénkülésére sem. A megemelkedett kamatkörnyezet miatt a hitelből finanszírozó vevők, az elmúlt időszakban bevezetett inflációkövető befektetési opciók, valamint a bizonytalan és az elmúlt évekhez viszonyított visszafogott áremelkedési kilátások révén a befektetési céllal rendelkező vevők sokasága tűnik el a piacról. A kiesést feltehetőleg csupán kisrészt képes kompenzálni a 2024-től szigorúbb feltételek mellett igényelhető Babaváró támogatás, illetve a CSOK szigorítás miatt előrehozott kereslet.

A lakáspiac és reményekkel teli módon indult, azonban máig rozsdaövezeti akcióterület státusz keresletgeneráló hatása sem szignifikáns. Nem érte a szakembereket tehát meglepetésként, hogy idén az első fél évben összesen kilenc ötvenlakásosnál nagyobb volumenű projekt értékesítését indult el újonnan Budapesten, amiből négy olyan van, ami száznál több lakásos. 

Összehasonlításképpen, 2022-ben – a megelőző évhez képest már csökkenést elszenvedve – 31 nagy beruházás került piacra. Ezek közül 20 olyan van, ami több mint százlakásos. Ez sokat elmond attól függetlenül is, hogy az elmúlt néhány évben a nagy projektek esetében is megjelent az a trend, miszerint az értékesítés az építkezése vége fele indul be. Ez tehát azt is jelenti, hogy az említett számoknál már sok helyen nagyban zajlik a kivitelezés, viszont a lakások értékesítése még várat magára.

Az idei bezuhanó lakáspiaci kereslet ellenére az új lakások árazásában nem számíthatunk általános mérséklődésre, habár a drágulás dinamikája enyhült. Ugyanakkor arra is volt már példa, hogy utólag valósult meg lefelé irányuló árkorrekció, próbára téve a piacot, hogy a bizonytalan környezetben hogyan hat ez rá.

“Idei átadású lakások esetében most nagyjából 1,3 milliós átlagos négyzetméterárral lehet kalkulálni a fővárosban. A jelenleg – nagyrészt már épülő – 2024-25-ös költözéssel hirdetett projekteknél ugyanakkor 1,5 millió forint körüli az átlagár. Az építkezés korai szakaszában megállapított árak ráadásul még a projekt átadásáig tovább nőhetnek”

 – nyilatkozta Valkó Dávid. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük