2024. június 16., vasárnap

2028-tól új fizetési kártyát ad ki a Mastercard

A Mastercard már eddig is hangoztatta, hogy fontos a cég számára a fenntarthatóság, így fizetési kártyáiból eltávolítja az úgynevezett első használatú PVC műanyagokat. A legfrissebb információk szerint a kártyatársaság felgyorsítja az erre vonatkozó munkálatokat, aminek határidejét 2028-ban fogalmazták meg. Ez nemcsak a vállalat oldalán pozitív lépés, hanem a környezetvédelem iránt elkötelezett ügyfeleknek is kedvező, hiszen mérsékelhetik pénztárcájuk környezeti terhelését.

2028-tól a fizetési kártyáknak is fenntarthatóbbnak kell lenni

A kártyatársaság bejelentés alapján 2028. január 1-jétől az összes újonnan előállított műanyag fizetési kártyát fenntarthatóbb alapanyagból kell gyártani. Ebbe beletartoznak az újrahasznosított vagy bioforrásból származó műanyagok is, mint az rPVC, rPET vagy PLA. Ezt pedig egy tanúsítási program segítségével szükséges engedélyeztetni. A Mastercard ebben élenjáró, hiszen egyetlen fizetési hálózat sem hozott ilyen jellegű intézkedést. Az átállásban a cég segíti kibocsátó partnereit.

A cég folyamatosan fejleszti termékeit és szolgáltatásait: a kriptovalutás fizetés bevezetése után a stablecoinok területén is újított. A Mastercard már korábban igyekezett a környezetszennyezés csökkentése érdekében lépéseket hozni, ennek jegyében pedig 2018-ban vezette be fenntartható kártyaprogramját. A kezdeményezés elindítása óta már 80 ország 330-at meghaladó kibocsátója vesz részt benne. A legnagyobb kártyagyártókkal kooperálva már több mint 168 millió kártyát cseréltek le olyanra, amelynek anyaga újrahasznosított és bioalapú.

Mastercard új kártya

A legfrissebb információk szerint a Mastercard felgyorsítja ilyen árnyú lépéseit. Eközben tovább dolgozik azon a programján, hogy egy digitálisan első kártyaprogramokat hozzon létre, amelynek köszönhetően már nem lesz szükség többé fizikai kártyákra.

A Mastercard kártyái és a Card Eco Certification

A szabványváltozás keretében a Mastercard az összes újonnan kiállított bankkártyánál egy tanúsítványt is kiállít, amely minősítve tartalmazza a kártya összetételét és fenntarthatósági tulajdonságait. A tanúsítvány hitelesítését pedig egy független auditor végzi. A hitelesítést követően a kártya megjelölhető lesz a Card Eco Certification felirattal.

„Ahogy ügyfeleink is reagálnak a fogyasztók környezetbarát döntések iránti megnövekedett igényére, mi elkötelezetten törekszünk a környezeti lábnyomunk csökkentésére – az emberek, a bolygó és az inkluzív növekedés érdekében”

– nyilatkozta a Mastercard kiber- és hírszerzési üzletágának elnöke, Ajay Bhalla.

A kártyatársaság saját fizetési hálózatában továbbra is fenntartja szövetségét partnereivel, hogy olyan újszerű fejlesztéseket és projekteket hozzon létre, mint például a Priceless Planet Coalition, a Carbon Calculator, illetve a Sustainable Card.

„A Mastercard elkötelezett az éghajlatváltozás elleni fellépés és a hulladékcsökkentés mellett azáltal, hogy üzleti tevékenységünket a nettó nulla kibocsátás irányába tereljük, valamint hálózatunkat és méretünket kihasználva felgyorsítjuk az alacsony szén-dioxid-kibocsátású, regeneratív gazdaságra való átállást”

– jelentette ki Ellen Jackowski, a Mastercard fenntarthatósági igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük