2024. június 13., csütörtök

Bizonyították: párosan olcsóbb az élet, mint szingliként

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy vajon hogyan járunk jobban anyagilag: ha egyedül élünk, vagy ha a párunkkal, barátunkkal, családunkkal lakunk együtt? Talán olyan hiedelmek is elterjedtek, hogy szingliként olcsóbb az élet, mintha párunkkal élnénk, hiszen utóbbi esetben többet költünk programokra, éttermezésre, utazásra, élményekre. A megközelítés logikus, azonban nem igaz: jelentős szakadék tapasztalható az egyedül lakás és a lakótárssal, lakótársakkal való együttélés költségeiben.

Mostmár bizonyított tény: költségesebb egyedül élni

Az egyedülállóság egyfajta felárként jelenik meg a megélhetési költségeink között, de valóban ennyivel drágább? A Bloomberg kutatása szerint a szingli élet 860 fonttal (mintegy 370 ezer forinttal) kerül többe. A felmérést az Egyesült Királyság létfenntartásának viszonylatában vizsgálták a szakértők.

Az egyedülállók és a párban vagy lakótárssal élők költségeiben a legnagyobb különbséget a lakhatás jelenti. A havi 860 fontban megállapított teljes havi költségből 581 fontot (250 ezer forintot) jelent a lakhatás, ami az összes költség körülbelül kétharmadát adja. Az összeget a Londonon kívüli Rightmove elnevezésű online ingatlanportálon keresztül bérelhető ingatlanok átlagára alapján kapták meg.

Az adatokat összeállító Sarah Coles a Hargreaves Lansdown brit pénzügyi szolgáltató cég vezető pénzügyi elemzője, aki az adatokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy két fő együttélése esetén nem szükséges mindenképpen több hely, mint egy személy esetén, hiszen két személyre elegendő egy fürdőszoba, egy konyha, illetve párok esetén egy hálószoba is.

Az egyedülálló szülőket sújtja leginkább az adórendszer

A lakhatási költségek megnövekedhetnek az egyedülálló szülők esetében, hiszen a bérleményen belül szükséges egy gyermekszoba is.

Az egyedülállóknak nem kedvez kimondottan az adórendszer sem, hiszen néhány juttatást a háztartásnak, nem pedig a személy jövedelmének függvényében határoznak meg. Ilyen például a gyermeknevelési támogatás, amit az egyedülálló szülők nem használhatnak ki, amennyiben éves munkabérük meghaladja az 50 ezer fontot (2 162 1000 forintot), miközben ha a két szülő párban megkeres 49 999 fontot, akkor is jogosulttá válik a támogatásra.

Szintén hasonló példa a házassági adókedvezmény, amelynek keretében a házaspárok átruházhatják egymásra a személyi juttatásuk meghatározott hányadát, ebből kifolyólag éves szinten akár 252 fontot (109 000 forintot) is félrerakhatnak.

Költségek egyedül és párban

Azoknak a pároknak kedvez az önkormányzat is, akik együtt élnek, ugyanis nekik fejenként kevesebb adót kell fizetniük. Az egyedállók kedvezménye 25 százalékos mérséklést jelent, míg a házaspároknak elegendő összesen 50 százalékot teljesíteni. Az említetteken felül kettéoszthatják a szolgáltatások díjait is, mint a televízió és az internet, aminek költsége háztartásonként fizetendő, nem fejenként. Ennek fejébe olyan előfizetések díjait is megoszthatják egymás között, mint a Netflix vagy a Spotify.

Sarah Brill, a Claro pénzügyi tervezési csoport tanácsadója is hangsúlyozta, hogy a világ nem részesíti előnyben azokat az egyedülállókat, akik egyedüli bevétellel rendelkeznek. Ez a bemutatott példákból is egyértelműen látszik.

A megélhetést a magas infláció is megdrágítja

A Bloomberg kutatásának eredményeképpen meghatározott kiadások között nem szerepel az élelmiszerköltség, habár az infláció miatt ez is egy jelentős tétel lehet minden hónapban. A közös lakás viszont olyan előnyökkel is járhat, mint a számlák és az önkormányzati adó megosztása.

Az Egyesült Királyságban a 2021-ben lezajlott népszámlálás alapján a 16-49 évesek körében az egyedül élők részaránya csökkent: 2011-ben ez 9,5 százalék volt, míg ez 2021-re 8,5 százalékra csökkent. A Nemzeti Statisztikai Hivatal szerint ez azzal magyarázható, hogy a fiatalabb generációk kevésbé tudják magukat eltartani.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük