2024. október 10., csütörtök

A nyugdíjpénztárak megmentésére siet az állam

Egy új törvénytervezetből kiderül, hogy a negatív hozamok révén kedvezőtlen helyzetbe került önkéntes nyugdíjpénztárak több működési bevételhez juthatnának. Ez lényegében azt jelenti, hogy a működési költségeit nem fedező pénztári tagok számláiról a nyugdíjpénztár egyszerűbben vehet le pénzt.

Mit tartalmaz a törvénytervezet?

Az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak működésére irányuló változtatásokat is tartalmazza az a törvénytervezet, amelyet a Gazdaságfejlesztési Minisztériumnak (GFM) kell véleményezni. A módosítások közül az egyik leglényegesebb, hogy azoknak a pénztártagoknak a számláiról, akik a vállalt fizetési kötelezettségeinek nem tesznek eleget, azaz a működési költségekhez nem járulnak hozzá, működési költség vonható le. Ez azt is jelenti, hogy a levonás nem csak az adott időszak hozamának terhére történhet. Tehát ha nincs hozam, és ennek okán az időszaki elvonás nem érvényesíthető, akkor az ezt követő évben is élhetnek ezzel a nyugdíjpénztárak.

Az önkéntes nyugdíjpénztárak számára ez lényegi előrelépés lenne, hiszen ezek az intézmények a tagok rendszeres befizetéseiből fedezik működésüket, illetve az összeg egy bizonyos részét vonhatják le a kiadások finanszírozására. A törvénybe foglaltak szerint évi 10 ezer forint összegű befizetésig a tagdíjak minimum 90 százalékát a fedezeti alapba kell utalni, az összeghatár fölött pedig legalább annak 94 százalékát. Ez azt jelenti, hogy az a tag, aki havonta 10 ezer forintos díjat fizet, tőle éves szinten maximum 7600 forintos működési költség vonható le. Az intézmény saját döntése szerint határozhat ennél alacsonyabb összegről is.

Sokan nem fizetik a nyugdíjpénztárak tagdíjait

A pénztári tagok jelentős része, megközelítőleg 40 százaléka egyáltalán nem fizeti a tagdíjat. Ebben a körben a jogszabály úgy határoz, hogy a minimális tagdíjbefizetés utáni működési elvonást a  pénztárak a pozitív hozam terhére érvényesíthetik. A rendszer korrekt, hiszen a szabály hiányában a fizető tagoknak kellene a pénztári működést finanszírozni, miközben a nem nem fizető tagok ingyenesen jutnának hozzá ezekhez a szolgáltatásokhoz.

A nyugdíjpénztárba nem fizető tagok hozamából történő elvonás mértéke

Az önkéntes nyugdíjpénztárak kihasználták ezt a lehetőséget, így éves szinten egymilliárd forint körüli működési forrást szereztek. A nem fizető tagok hozamából történő elvonás

  • 2019-ben 1445 milliárd forint,
  • 2020-ban 978 millió forint,
  • 2021-ben 1238 milliárd forint volt.

A tavalyi évben viszont az elmúlt évek összegeinek csak kis részét, mindössze 149 millió forint elvonást érvényesíthettek a pénztárak. Ez eredményezte a szektor rekord veszteségét is, ami működési szinten 1,66 milliárd forintot tett ki.

Mostmár a nyugdíjpénztárak kompenzálhatják bevételkiesését

Amennyiben a jogszabálytervezet átmegy a majd a törvényhozáson, akkor a pénztárak az elmaradást a következő egy év hozamaiból kompenzálhatják. Ennek köszönhetően a minimálbér 5 %-ával megegyező tagdíj után lehet legfeljebb levonni az érvényesíthető összeget. Ez azt jelenti, hogy a 2022-es 200 ezer forintos minimálbérre havonta 10 ezres tagdíjjal kalkulálva 7600 forint vonható le a nem fizető tagok számlájáról.

A pénztárakban jelentős a nem fizető tagok száma: ez a közel 50%-os arány után folyamatosan csökkenni látszik. Azok a tagok, akik most lépnek be, rendszeresen, átlagosan 20 ezer forintos tagdíjat fizetnek. Azok a tagok, akik pedig nyugdíjba vonultak, többnyire felveszik az összegyűjtött pénzt. A pénztárak úgy is határozhatnak, hogy megszüntetik a tagságot azoknál a tagoknál, akik nem fizetnek. Ez azonban nem gyakori megoldás, hiszen nagyobb összegű számla esetén a pénztártagnak a felvett összegre adót és járulékot is kell fizetni.

Amennyiben a tagoknak nem tetszik az elérhető hozam, akkor sem célszerű megszüntetni a tagságot, ugyanis hosszabb távon a nyugdíjpénztárak 2-3%-os reálhozamot biztosítottak, de a tapasztalatok szerint a kedvezőtlenebb időszakok veszteségein is gyorsan túllendülnek. Ráadásul a pénztári megtakarításra nem kell kamatadót fizetni, de a befizetések után SZJA-kedvezményt is lehet igényelni. További előnye az is, hogy az egyéni számlán tartott összeg örökölhető, így tényleg nem érdemes megszüntetni tagságunkat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük