2024. október 10., csütörtök

16%-ra emelkedik a lakossági prémium állampapír kamata

Az új év már számos jó hírrel szolgált: változatlan feltételek mellett igényelhető tovább a CSOK, illetve 2024 év végéig kitolta a kormány a Babaváró és az áfa-visszatérítési támogatást. A legújabb hír most a lakossági befektetőknek kedvez: Varga Mihály a Facebook-oldalán jelentette be, hogy 16 százalékra emelkedik a Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamata. A pénzügyminiszter azt is kiemelte, hogy az állampapír a teljes hazai lakosságnak kedvez, ugyanis a családoknak kockázatmentes, kamatadómentes, kiemelt hozamot biztosító befektetés lehet, míg az állam oldalán kiszámítható forrást tesz elérhetővé.

Miért pont állampapír?

Az állampapírok népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, amelyet alátámaszt, hogy az államadósság egyötöde már a lakosság kezében van, ez pedig jelentős értéknek számít. Ez hazánk szempontjából azért előnyös, mert az adósság utáni kamatot nem “idegeneknek” kell fizetni, hanem a magyar családok megtakarításait gyarapítja.

Nemcsak a forint állampapírok népszerűek a befektetők körében, hanem a devizakötvények is: Varga Mihály szintén közösségi oldalán tette közzé, hogy „Sikeres kötvénykibocsátás: háromszoros kereslet a magyar állampapírok iránt”. A pénzügyminiszter azt is hozzátette, hogy a sikeres devizakötvény-kibocsátás értéke 4,25 milliárd dollár volt. A közzétett információból az is kiderül, hogy a kibocsátott kötvénykibocsátás mennyiségét háromszorosan haladta meg a befektetők érdeklődése, azaz 12 milliárd dollárt meghaladó ajánlatokat tettek. A pénzügyminiszter ezt azzal indokolta, hogy a befektetők magyar gazdaságba vetett bizalma továbbra is erős.

„Ehhez alapot ad, hogy tavaly a vártnál jobban csökkent az államadósság, a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya 76,8 százalékról 73,5 százalékra javult. A befektetők értékelik, hogy a költségvetési hiány az eredetileg tervezett 5,9 százalék helyett a választási év és a háborús válság ellenére is 4,9 százalékban teljesült” – közölte a pénzügyminiszter.

A tárcavezető továbbá azt is hangsúlyozta, hogy 2010-ben a külföldi kézben lévő államadósság még kétharmad volt, amit az évek alatt sikerült egyharmadra mérsékelni, valamint a devizában fennálló adósság 50 százalékos arányát 30 százalék alatti arányra csökkenteni. A jelenlegi devizaadósság-kibocsátással együttesen sem haladja meg a teljes deviza-adósság a 30 százalékot.

Minden, amit a PMÁP-ról tudni kell

Az állampapíroknak folyamatosan jelennek meg újabb és újabb fajtái, amelyek kedvező befektetési-megtakarítási lehetőséggel, alacsony költséggel, kockázatmentesen biztos hozamot nyújtanak. A Prémium Magyar Állampapír dematerializált, kamata az inflációhoz illeszkedik, ezért változó kamatozású befektetési lehetőségnek minősül. A 2022. szeptember 30-tól forgalomba kerülő sorozatok 1 forintos névértékén kerülnek kibocsátásra, ezt megelőzően a papír névértéke 1000 forint volt. A papírokon a befektető által elérhető hozam a kamatbázis és a kamatprémium összegéből adódik, ez alól kivételt jelent előbbi dátum napjától kibocsátott

  • 2027/J,
  • 2029/I és
  • 2029/J sorozatok első kamatperiódusa, ahol az éves kamat előre rögzített 11,75 százalék.

A PMÁP inflációhoz kötött kamata a Központi Statisztikai Hivatal által előző évre megállapított éves átlagos fogyasztói árindex-változásának százalékos mértéke, de a kamatprémium sorozatonként eltérő: a 2027-ben lejáró kötvény esetében 0,75 százalék, a 2029-ben lejáró kötvénynél 1,50% százalék a prémium mértéke. A befektetők a kamatot évente kapják meg, a futamidő lejáratakor pedig a tőke és a kamat együttesen lesz jóváírva a befektető számláján.

Fontos tudni, hogy a 2019. június 1-jei dátum után vásárolt Prémium Magyar Állampapír már kamatadó-mentes. A dátumot megelőzően vásárolt Prémium Magyar Állampapírokon elért kamat adóköteles volt, ennek mértéke pedig 15 százalék volt. Ez esetben az ügyfélnek volt lehetősége csökkenteni az adó mértékét, illetve mentességet kérhetett a megfizetése alól, ha a papír tartós befektetési számlán keresztül került megvásárlásra. A kamatadó eltörlésével szintén a lakossági befektetőknek igyekeztek kedvezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük