2024. március 3., vasárnap

Vége a jóváírás-dömpingnek a babaváró hitelnél?

Idén már új feltételek mellett igényelhetik a házaspárok a Babaváró támogatást. Az egyik változás, hogy az igényelhető hitelösszeg 11 millió forintra emelkedett. A másik változás már nem éppen jó hír: szűkült a jogosultak köre. Ugyanakkor továbbra is érdemes alaposabban utána járni, hogy melyik banknál járunk a legjobban az igényléssel. Nemcsak a hitelbírálat gyakorlatában van eltérés, hanem az igénylőnek nyújtott kedvezményekben is. Habár néhány bank eltörölte a visszatérítést, még mindig van olyan pénzintézet, ahol akár 150-180 ezer forint közötti jóváírásban részesülhetünk.

Számít, hogy hol igényeljük a Babaváró hitelt

Az évek során már megszokhattuk, hogy a Babaváró hitel igényléséhez a személyi feltételek kötöttek. Ugyanúgy, mint az állami támogatások is. Ezeket a jogszabály rögzíti. Mindazonáltal fontos szempont lehet, hogy melyik banknál igényeljük a kölcsönt. Különbség lehet például a hiteligénylő alsó életkorában: ez lehet 18-23 év is. Eltérő a minimálisan elvárt jövedelem mértéke, az egyes jövedelemtípusok elfogadása, sőt még a határozott idejű munkaviszony figyelembe vétele is. Elképzelhető tehát az is, hogy míg az egyik banknál jogosultak vagyunk a Babaváró hitelre, addig a másik bank csak alacsonyabb összegű kölcsönt ad.

Mindezek mellett a választás során azt is célszerű figyelembe venni, hogy mekkora jóváírást ad az adott pénzintézet. A bankok egy része 150-180 ezer forintos visszatérítéssel igyekszik bevonzani a párokat.

Mekkora lehet a Babaváró visszatérítése?

180 ezer forintot ad a Gránit Bank

A bank 180 ezer forint jóváírást nyújt, ha február utolsó napjáig benyújtjuk a Babaváró hitel igénylését, és ha a folyósítás március 31-ig megtörténik. A visszatérítés a folyósítás napján megy végbe a banknál vezetett bankszámlán. Emellé kaphatnak még 60 ezer forintot, ha a házaspár mindkét tagja számlát nyit szelfivel a pénzintézetnél. A jóváírásnak alapból feltétele a számla, így inkább csak arra kell figyelni, hogy mindkettejüknek legyen és azt szelfivel nyissák meg.

160 ezer forint a K&H Banknál

A bank 160 ezer forintos jóváírást kínál a Babaváró folyósítását követően a K&H Banknál vezetett számlára. Ennek feltétele a minimum 11 millió forintos kölcsön összeg, a hozzájárulás a marketingcélú megkeresésekhez, illetve az alapszintű marketingcélú adatfelhasználás elfogadása.

150 ezres visszatérítés az UniCredit Banknál

A pénzintézet 150 ezer forintos jóváírással jutalmazza azokat az ügyfeleket, akiknek kérelmét január 31-ig befogadják és az összeget február 29-ig folyósítják. A visszatérítés a folyósítást követő hónapban történik. Ez egy kimondottan kedvező ajánlat, hiszen nem feltétel a banknál vezetett számla, ráadásul minimálisan elvárt hitelösszeg sincsen.

150 ezret ad az MBH Bank

A bank 150 ezres jóváírást kínál a március 31-ig hiánytalanul befogadott Babaváró kölcsönökre. Ennek feltétele a minimum 10 millió forintos hitelösszeg. A jóváírás arra az MBH-s számlára történik, amely a hitelszerződésben szerepel.

150 ezer forintos jóváírás az Erste Banknál

Az Erste Bank 150 ezer forintos egyszeri jóváírást kínál a Babaváró hitelt igénylő ügyfeleknek. A visszatérítés a folyósítás után történik. Az akció visszavonásig érvényes.

Nem mindenhol jár kedvezmény a Babaváró mellé 

A CIB Bank korábbi 200 ezres jóváírását nem hosszabbította meg. Így járt el a Raiffeisen Bank is, aki tavaly még 140 ezres visszatérítéssel csábította magához a párokat. Az OTP Bank is megszüntette a jóváírást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük