2024. május 10., péntek

Mi várható az új kamatplafon szabállyal?

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye mondhatni megbolygatta a bankokat: most az egyik legnépszerűbb téma egyértelműen az új kamatplafon szabályozás. A közlemény a kamatplafon bevezetését most a lakáscélú jelzáloghitelekre és a vállalati forgóeszközhitelekre írta elő.

Melyik hitelekre vonatkozik a kamatplafon?

Mostanában sorozaton születtek arról a cikkek, hogy hatalmasat zuhant a hazai hitelezés. Éppen ezért a kormány célja, hogy a hitelpiacot ismét feltámassza. Ennek most egy új eszköze az önkéntes kamatplafon. A közlemény ezt két hiteltípusra vonatkozóan fogalmazta meg:

  • A lakáshitelek THM-je legfeljebb 8,5 százalék lehet.
  • A vállalkozói forgóeszközhitelek esetében pedig a THM maximum 12 százalék lehet.

A közleménnyel kapcsolatban két fontos dolgot szükséges megjegyezni. Az egyik az önkéntesség, a másik pedig a két említett hiteltípus. Tehát ha személyi kölcsön igénylése van éppen tervben, akkor ez az újítás nem érint.

Több bank is teljesíti a kamatplafont

A közlemény közzétételére a kereskedelmi bankok szinte azonnal reagáltak. Az önkéntes kamatplafon teljesítésével az érintett bankok október 9-től már legfeljebb 8,5 százalékos Teljes Hiteldíj Mutató mellett kínálhatnak lakáshiteleket. Melyik bankok ezek? Akikről biztosan tudunk, az a Gránit Bank, a Raiffeisen Bank, az Erste Bank, a CIB Bank, az MBH Bank és az OTP Bank. Jelenleg a Gránit Bank nyújtja a legolcsóbb hitelt 7,5 százalékos THM mellett 10 éves kamatperiódus esetén.

Ugyanakkor már eddig is volt olyan bank, amely a kamatplafonnál alacsonyabb kamat mellett tartott lakáshitelt kínálatában. A legolcsóbb lakáshitel 7,88 százalékos THM-mel volt igényelhető, amihez 30 millió forintos hitel, 20 év futamidő és 1 millió forintos jövedelem szükséges. (Fix kamatozás mellett egy, míg 10 éven keresztül fix kamat mellett két bank ajánlata ugrotta meg az új kamatplafont.) Ezek viszont a magas jövedelmű prémium ügyfelek számára voltak csak elérhetőek. 

Azoknak, akik átlagos jövedelemmel rendelkeznek, az ajánlatok drágábban érhetőek el. Ebből kifolyólag ezek az ügyfelek járhatnak kimondottan jól az új szabályozással, ugyanis jóval alacsonyabb kamat és így törlesztőrészlet mellett juthatnának hitelhez.

Mit nyernek vele a bankok?

Az egyértelmű, hogy az önkéntes kamatplafon bevezetésével az ügyfelek hatalmasat nyerhetnek. De mit kapnak ezért cserébe a bankok? Egyrészt a kormány elkezdhetné kivezetni a kamatstopot, ha az alapkamat egyszámjegyűre csökkenne. A vállalkozásokat érintő kamatstop valójában megszűnhet, miközben elkezdődhet a lakossági kamatstop felülvizsgálata. Azt is szem előtt kell tartani, hogy a legfrissebb információk szerint a kamatstop az év végével kerül kivezetésre. A mostani lépéssel viszont ez a határidő még változhat. Az említetteken felül pedig a minisztérium támogatná a digitalizáció erősítéséhez szükséges szabályozói törekvéseket is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük