2024. december 4., szerda

Varga Mihály: továbbra is stabil a bankrendszer

A hazai bankrendszer a kedvezőtlen és kihívásokkal tűzdelt környezet ellenére is stabil és működőképes, amelyet a hitelminősítők is alátámasztanak – tudható meg a Pénzügyminisztérium közleménye szerint Varga Mihálytól, aki részt vett az OTP Business Excellence Gála díjátadó ünnepségén.

A bankrendszer továbbra is ellenáll a válságnak

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a hazai bankrendszer stabilitása megkérdőjelezhetetlen, hiszen az európai tőkemegfelelési mutató duplájának is megfelel, a nemteljesítő portfóliók aránya alacsony, nagymértékű tartalékkal rendelkezik, miközben a jövedelmezősége is másfélszer akkora, mint az uniós átlag.

A tárcavezető azt is hozzátette, hogy a hazai gazdasággal szembeni bizalom nem tört meg, amelyet a hitelminősítők értékelései és a kötvénykibocsátások eredményei is alátámasztanak. Az elmúlt tíz évben végbement lépések és intézkedések eredményeképpen a gazdaság stabil alapokon áll, illetve a kormány továbbra is tartja azt a célt, hogy kitérjen az ország a recesszió elől – jelentette ki a közlemény szerint.

Stabil alapokkal rendelkezik a magyar gazdaság

Varga Mihály kijelentette, hogy a kormány eltökélt a fegyelmezett gazdálkodás és az egyensúlyi mutatók javítása mellett. Az államháztartási hiány és az államadósság a számos hátráltató tényező ellenére már 2022-ben is csökkent. A tervek szerint a hiány 3,9 százalékra és az államadósság a GDP 70 százalékos aránya alá fog csökkenni.

A tárcavezető az elmúlt 10 év eredményeit tekintve elmondta, hogy a gazdasági teljesítmény 60 százalékkal erősödött, a foglalkoztatottak köre 1 millió fővel bővült (3,7 millióról 4,7 millióra emelkedett), valamint a 12 százalékos munkanélküliség 4 százalékra esett vissza 2010 óta. Magyarország beruházási rátája is kiemelkedő az unióban, valamint a reálbér növekedése is magasabb volt tavaly, mint az infláció.

A pénzügyminiszter a közlemény szerint kijelentette: a kormánynak az a feladata, hogy a lehető legnagyobb gazdasági teljesítmény mellett a lehető legerősebben csökkentse az inflációt. A kormány és az MNB együttesen arra törekszik, hogy az inflációs ráta 2023 végére az egyszámjegyű tartományba csökkenjen.Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány az elkövetkező esztendőkben fokozni fogja a gazdasági teljesítményt, amivel a hazai bankrendszer is jól járhat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük