A munkavállalók több mint egynegyedét – azaz 25,8 százalékát – foglalkoztatták szabálytalanul a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság nyári akcióellenőrzésének tapasztalatai alapján. Ez az egy évvel ezelőtti eredményekhez képest javulásnak számít, azonban a 2015-ös évek környékén ennél jobb eredmények születtek a fekete munka tekintetében. Az ellenőrzés során arra is fény derült, hogy a munkáltatók gyakran csupán szóban kötöttek megállapodást a munkavállaló béréről és munkaidejéről. Azt a közhiedelmet is megerősítették az ellenőrök, miszerint az építőipari segédmunkások körében igencsak magas a fekete munka aránya. Mindez azért van, mert a katás egyéni vállalkozók általában bejelentés nélkül kérnek mástól „segítséget”.
A fekete munka több formában is megjelenik
A hatóság azt is megállapította, hogy gyakran előfordul az a foglalkoztatási anomália, miszerint a dolgozó részmunkaidőben van bejelentve, viszont teljes munkaidőben dolgozik. A tapasztalatok alapján ez nem félreértés, hanem tudatos szabályszegés, ugyanis az ebben érintett dolgozókat előzetesen felkészítették, hogy egy potenciális ellenőrzés során erre hogyan kell reagálni. Mivel ez a fajta foglalkoztatás a dolgozó érdekeit is sérti, ezért sokszor utólag kerülnek ezek az esetek bejelentésre. Jellemzően akkor, amikor az érintett már másik munkáltatónak dolgozik, így a korábbi jogsérelmet szeretné orvosolni.
A fekete munka másik gyakori megvalósulási formája az, amikor a munkaszerződés megkötése a munkába állást követően történik meg, vagy rosszabb esetben akkor sem. Sokszor az is előfordul, hogy a munkáltató az új munkavállalót bejelentette az adóhatóság felé, a szerződéskötés viszont elmarad. Ez többnyire két tényezővel magyarázható:
- egyrészt a cég székhelye és a munkavégzés helye közötti földrajzi távolsággal,
- másrészt pedig a munkáltatók gondatlanságával.
Az építőiparban a legjellemzőbb a feketén foglalkoztatás
A nyári ellenőrzések azért is kimondottan fontosak, mert az építőiparban ez az egyik legaktívabb periódus, valamint az idénymunkák is ebben az időszakban összpontosulnak. A hatóságok azt is pontosan tudják, hogy ezek a szegmensek erősen érintettek a fekete foglalkoztatásban. Az egész évekre vonatkozó ellenőrzési eredményekből is kiolvasható, hogy az elmúlt időszakban gyakrabban merültek fel szabálytalanságok, mint az elmúlt évtized közepén.
![A feketemunka hátrányai](https://creditline.hu/wp-content/uploads/2023/09/7.png)
Az adatok romlása két oldalról ragadható meg. Egyik oldalán lehetséges, hogy ténylegesen egyre többen dolgoznak úgy, hogy a foglalkoztatási szabályoknak nem felelnek meg. Másik oldalon pedig a hatóság az éves jelentésében az eredményesebb ellenőrzésekkel magyarázza a statisztikát.
A 2022. évi jelentésében ezzel kapcsolatban például így fogalmaz: “Az elmúlt években az ellenőrzések eredményessége növekedett a foglalkoztatás-felügyeleti hatósági ellenőrzések jelentős többsége olyan munkahelyekre irányul, ahol ténylegesen megsértik a munkavállalók jogait, vagyis hatékonyan történik az ellenőrzési célpontok kiválasztása, a feketefoglalkoztatás feltárása.”
A fekete munka nő, az ellenőrzések száma csökken
Habár a szabálytalan munkavégzés aránya emelkedik, az ellenőrzések száma csökken. Ez ténylegesen arra enged következtetni, hogy a munkaügyi hatóság jobban körülhatárolja célcsoportját, azaz tényleg azokat a vállalkozásokat ellenőrzi, amelyek szabálytalanul foglalkoztatják dolgozóikat. Ezekről az ellenőrzésekről az érintet cégeket előzetesen is értesítik. Ez tehát megkérdőjelezi, hogy a hatóság adatai mennyire tekinthetőek a fekete munka mutatójának. Ugyanakkor a hatóság elemzésében az is kiemeli, hogy a korábban bírsággal sújtott vállalatokat újra ellenőrzik, ekkor gyakran mindent megfelelőnek találnak. Azaz az ellenőrzések teljesítik a céljukat.
A rejtett gazdaság és ezen belül a fekete munka visszaszorítását az elmúlt évek során számos intézkedés szolgálta: az online pénztárgéptől az ügyintézési folyamatok javításáig sok gazdaságfehérítő döntés született. Ez pedig a feketefoglalkoztatással nagyban érintett építőipart is a legális foglalkoztatás irányába terelik.
Az eredményeket a korrupcióval foglalkozó szakértők és szervezetek is tanúsítottak. Mindazonáltal a kisebb volumenű ügyek gyakoriságának csökkenésén felül a visszaélések továbbra is hatalmas problémát jelentenek hazánkban.