2024. április 18., csütörtök

A magyar nagyvállalatok a forint gyengülésére számítanak

A K&H a nagyvállalati növekedési index keretében ismét megkérdezte a hazai nagyvállalatokat, akik válaszaik alapján nem túl bizakodóak a forint jövőbeli alakulását illetően: 2023. nyaráig a megkérdezettek kétharmada a forint további gyengülésére számít. A vállalatok 80 százaléka úgy nyilatkozott, hogy az árfolyamgyengülés kedvezőtlen hatást gyakorol a működésre, ami leginkább a működési költségek jelentős emelkedésében nyilvánul meg. A vállalatok egy része már előzetesen igyekszik az árfolyamváltozás okozta károk enyhítésére, aminek legfőbb módszere, hogy az árajánlatot már euróban és mérsékelt határidő mellett adják ki.

Mire számítanak a hazai nagyvállalatok?

forint árfolyama elég sok rossz pillanatot élt meg tavaly, ezt illetően egyöntetű a vállalatok vélekedése is: a megkérdezett cégek az árfolyam további gyengülésére számítanak. A K&H nagyvállalati növekedési index keretében azoknak a nagyvállalatoknak a rövidtávú (1 évre előretekintő) megközelítését és tapasztalatait mérték fel, akik éves árbevétele meghaladja a 2 milliárd forintot – azonban az eredmények lesújtóak.

A nagyvállalatok jelentős része – pontosan kétharmada – pesszimista álláspontot képvisel a forint jövőbeli alakulásával kapcsolatban. A negyedik negyedévi adatok szerint a vállalatok 65 százaléka a megkérdezés időpontjában érvényes 401 és 433 közötti forint-euró árfolyamnál is gyengébb árfolyamra számít a 2023-as év első félévében. A korábbi negyedévben tapasztalt várakozásokhoz viszonyítva – amikor az eredmények szerint a vállalatok 80 százaléka gondolta így – ez lényegi javulás, viszont továbbra is igencsak kedvezőtlen képet fest az évre.

Az árfolyam folyamatos változása a tévhitekkel ellentétben nem csak azon cégekre gyakorol kedvezőtlen hatást, akik exportra is termelnek, ugyanakkor az exportarány sem gyakorol érdemi hatást a cégek helyzetére. Ezt bizonyítja, hogy a csakis a magyar piacra termelő vállalatok körében egy év leforgása alatt már 20 százalék helyett 48 százalékot érint érzékenyen a volatilis árfolyam. A exportra értékesítő vállalatok 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy működésükre negatív hatást gyakorol az árfolyamgyengülés. Ebből is látható, hogy nincs szembetűnő eltérés a magyar és a külföldi piacra értékesítő cégek között, mindenkit egyaránt rosszul érint a forint gyengülése.

A vállalati költségek már elszálltak

Mondhatni nincs is már olyan vállalat a megkérdezettek körében, akik nem érzékelnék negatívan az árfolyam ingadozását: 10 megkérdezettből 8 cég nyilatkozott úgy, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben kedvezőtlenül érinti a jelenség. A kedvezőtlen hatás többnyire a cégeket terhelő költségnövekedésben tapasztalható, közötte

  • a működési költségek (74 százalék),
  • az anyagköltség (65 százalék) és
  • a bérköltség (44 százalék) emelkedése.

Az árfolyamváltozás következtében megemelkedett költségeket tovább növeli a benzinár-stop kivezetése és a rezsiköltségek jelentős drágulása is. Ez nemcsak azért jelent problémát, mert a cégeknek a többletköltségeket ki kell gazdálkodni valahogyan, hanem mert nehéz feladat beépíteni az árakba és a díjakba a folyamatosan emelkedő költségeket.

Megoldás: euro alapú ajánlatok

Az árfolyamváltozás okozta károk mérséklésére a vállalatok közel egyharmada (29 százaléka) már különféle intézkedéseket vezetett be, a cégek 13 százaléka pedig tervezi ezt a lépést. A kárenyhítő intézkedések között gyakori volt az euróban kiadott árajánlat és az ajánlat érvényességi idejének lecsökkentése. Kisebb mértékben, de jellemző intézkedés az árfolyam kivédését szolgáló fedezeti ügyletek megkötése, a fizetések euróban való rögzítése és a saját források devizabetétekbe helyezése.

A felmérés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a forint árfolyamának gyengülése már nemcsak azokra a vállalatokra gyakorolt jelentős negatív hatást, akik a külföldi piacokra termelnek, hanem a hazai piacra termelő cégek számára is, így lényegében minden nagyvállalat érzékeli az ingadozás árnyoldalát. Habár egyes előrejelzések szerint 2023-ban sikerül a forint-euró árfolyamot 400 alá szorítani, a nagyvállalatok ennél pesszimistábbak, kétharmaduk szerint további árfolyamromlás várható.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük