2024. április 18., csütörtök

Megjöttek a Mastercard – Év Bankja eredményei

Idén volt a tizenhetedik alkalom, amikor megrendezték a hazai bankszektor legnevesebb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Idén már a bankok mellett fintech cégek és egyéb pénzügyi szolgáltatók is részt vehettek a versenyen. Valószínűleg senkit nem fog meglepetésként érni az eredmény: immár sorozatban hetedik alkalommal ítélték a fődíjat az OTP Banknak.

Az új szereplők felrúgták a korábbi erőviszonyokat

A hazai pénzügyi- és bankszektor szereplői hat kategóriában mérettették meg magukat, hogy ki nyújtja a legjobb termékeket, szolgáltatásokat, megoldásokat, ki rendelkezik a legjobb kampánnyal vagy programmal. A Mastercard minden kategóriában díjazta a legjobb versenyzőket. Idén az egyik legfontosabb újítás „Az év újgenerációs fizetési megoldása” kategóriájának bevezetése volt, ezáltal a bankok mellett már nevezhettek fintech-ek és más pénzügyi szolgáltatók is, ami rendesen megbolygatta a korábbi erőviszonyokat.

„A Mastercard – Év Bankja verseny hosszú és értékes múltra tekint vissza a magyar pénzügyi piacon, amire nagyon büszkék vagyunk. Ugyanakkor évről-évre figyelembe vesszük azt a folyamatos változást és fejlődést is, amin a szektor átmegy. A szakmai zsűrik visszajelzései alapján pedig azt látjuk, hogy ezekre a kihívásokra olyan megoldásokkal, szolgáltatásokkal válaszolnak, melyek nem csak a magyar, de a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Így valamennyi kategória győztesének és helyezést elért pályázónak külön gratulálunk. Szeretném megköszönni mindannyiuk munkáját, hiszen szemmel látható eredménye van az erőfeszítéseiknek.” – közölte a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója, Eölyüs Endre.

Az év bankja - Mastercard verseny

A végeredmény a kategóriákban szerzett pontokból alakult ki

Az egyes kategóriákban a leadott pályázatokat ismét magas presztízsű szakmai zsűrik értékelték, majd a végeredményeket február 16-án tették közzé. A Mastercard – Az Év Bankja 2022 keretében a fődíj nyertesét az alapján határozták meg, hogy a szereplők az egyes kategóriákban hogyan teljesítettek, milyen eredményeket értek el. A hat kategóriában pontokat szerezhettek a résztvevők,

  • a dobogó első helyéért 10,
  • a második helyért 8,
  • a harmadik helyért pedig 6 pontban részesültek.

A legtöbb pontot az OTP Bank szerezte meg, ugyanis a hat kategóriából ötben első helyet ért el. Ezzel az eredménnyel sorozatban hetedjére léphetett az OTP Bank a dobogó legfelső fokára. A versenyen szintén jól szerepelt a Gránit Bank és az MKB Bank, akik dupláztak. A Gránit Bank két kategóriában lett első helyezett, ami Az év digitális banki UX megoldása 2022, valamint Az év fiataloknak szóló programja 2022. Az MKB Bank is két kategóriában állhatott fel a dobogó első fokára: Az év prémium banki aktivitása 2022, illetve Az év Employer Branding aktivitása 2022.

Az év fenntartható kezdeményezése 2022 díjban a K&H Bankot részesítették, de a Raiffeisen Bank sem szomorkodhatott: az IQOM-mal közös pályázata nyerte el Az év újgenerációs fizetési megoldása 2022 díját.

A Mastercard – Év Bankja 2022 kategóriánkénti eredményei

Az Év Bankja 2022: OTP Bank

Az év digitális banki UX megoldása 2022:

  1. helyezett: Gránit Bank
  2. helyezett: OTP Bank
  3. helyezett: Erste Bank

Az év fiataloknak szóló programja 2022:

  1. helyezett: Gránit Bank
  2. helyezett: CIB Bank
  3. helyezett: OTP Bank

Az év prémium banki aktivitása 2022:

  1. helyezett: MKB Bank
  2. helyezett: OTP Bank
  3. helyezett: Gránit Bank

Az év Employer Branding aktivitása 2022:

  1. helyezett: MKB Bank
  2. helyezett: Erste Bank
  3. helyezett: CIB Bank

Az év fenntartható kezdeményezése 2022:

  1. helyezett: K&H Bank
  2. helyezett: Gránit Bank
  3. helyezett: OTP Bank

Az év újgenerációs fizetési megoldása 2022:

  1. helyezett: Raiffeisen Bank és IQOM
  2. helyezett: OTP Bank
  3. helyezett: Paysend

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük