2025. január 29., szerda

Kötelező roller biztosítás: ezért kösd meg

Az elektromos rollerekre vonatkozó kötelező biztosítás már hosszú évek óta a kormány tervei között szerepelt. A tényleges szabályozás viszont csupán tavaly érkezett el. A kötelező roller biztosítás júliustól terheli az üzembentartókat, hiszen ekkortól csakis olyan eszközzel vehetnek részt a forgalomban, ami biztosítva van. 

A hazai forgalomban százezres nagyságrendű az e-rollerek száma, azonban a gépjármű felelősségbiztosítás nem mindegyikük számára kötelező. A biztosítás már csupán 10 ezer forintért megköthető egy évre, így nem terheli lényegesen a pénztárcánkat. Nézzük meg, hogy miért is érdemes biztosítást kötni mikromobilitási eszközeinkre!

Mi indokolta a roller biztosítás bevezetését?

A mindennapi közlekedés során egyre többen használnak elektromos rollereket. A döntéshozók sokat agyaltak azon, hogy mit kezdjenek velük, hiszen nem vehetik őket egy kalap alá a kerékpárokkal, sem pedig a gépjárművekkel. Az elektromos rollereket motor hajtja, némelyik még 25 km/h-nál is gyorsabban képes menni. Sőt, az egységes EU-s szabályozás is váratott magára. 

Tovább sürgette a helyzet megoldását, hogy fokozatosan növekedni kezdett az e-rollerekkel okozott balesetek, károkozások száma. A mondat végi pontot egy Európai Uniós direktíva jelentette. Ez kimondta, hogy minden tagországban szükséges bevezetni az elektromos rollerek kötelező biztosítását. Az e-rollerekkel való károkozásokért, például anyagi károkat, vagy személyi sérüléseket előtte a jármű tulajdonosa volt kötelező rendezni. A roller biztosítás révén pedig ilyen esetekben a károkozó biztosítója finanszírozza a kártérítést.

Kiknek kötelező biztosítást kötni?

A tavaly bevezetett szabályozás nem terjed ki minden elektromos rollerre, azonban más mikromobilitási eszközökre – például segwayekre és elektromos egykerekű járművekre – igen.

Honnan tudhatjuk meg, hogy számunkra kötelező-e a roller biztosítás? Ehhez a jármű saját tömegét és tervezési sebességét kell megnézni. A biztosítás akkor kötelező, ha

  • a jármű tervezési sebessége nagyobb mint 25 km/h, vagy
  • saját tömege meghaladja a 25 kg-ot és minimum 14 km/h sebességre képes.

Miért érdemes a biztosítást megkötni?

A roller biztosítás megkötése két okból is indokolt. Egyrészt keményen megbüntetnek, ha kötelező és mi nem így járunk el. Másrészt pedig károkozás esetén nem nekünk kell megtéríteni a kár költségét, hanem a biztosító ezt átvállalja tőlünk.

Károkozás esetén a biztosító fizet

Egy forgalomban résztvevő, relatíve gyors járművel könnyedén okozhatunk balesetet. Míg a roller biztosítás díja már akár 10 ezer forintból is megúszható egy évre, az okozott károk akár több milliósak is lehetnek. Nem beszélve arról, ha a járókelők testi épségében teszünk kárt, így az anyagi teher mellett a lelkifurdalással is meg kell küzdenünk. Ebből kifolyólag nem érdemes kibújni a biztosítás megkötése alól. Mi több, az elektromos rollerrel közlekedőknek azon is célszerű elgondolkodni, hogy saját maguk számára kössenek balesetbiztosítást. A roller biztosítás ugyanis a másik fél kára után fizet, de a mi anyagi és testi kárunk után nem térít.

Komoly bírsággal számolhatunk 

Amennyiben akkor sem kötünk rollerünkre biztosítást, ha az kötelező, akkor akár 65 ezer forintos bírságot is bezsebelhetünk, hiszen ez a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének számít. Ezzel szemben a Grantis információ szerint nem megy valami jól az e-rollerek biztosítása. A 100 ezret is meghaladó eszközök 90%-a magánkézben van, azonban a megkötött biztosítási szerződések száma csekély.

A Grantis értesülései alapján több biztosítónál sem volt kereslet a roller biztosítás iránt. Ugyanakkor az még mindig előfordul, hogy a biztosítók rendkívül magas, akár százezer forintos díjat szabnak meg, szemben a tízezer forint körüli ajánlatokkal. Ezek a társaságok gyaníthatóan nem akarnak részt venni ebben a versenyben, hiszen a kárkifizetés valószínűleg magasabb lenne, mint a díjakból származó bevétel. A roller biztosítás tehát csak hosszú távon térülhetne meg számukra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük