A biztosítások kusza világában számos olyan biztosítási típussal találkozhatunk, amiről nem sokat hallani a mindennapokban. Ilyenek például az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár egyes típusai is, ami az öngondoskodás egyik legfontosabb és egyben legnépszerűbb formája. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár az öngondoskodás intézményesített lehetősége, ami az önkéntesség, a szolidaritás és kiszámíthatóság elvét követi.
Tisztázzunk először néhány fogalmat!
Nyílt pénztár: Ez egy olyan pénztár, ami nem fogalmaz meg korlátozásokat a potenciális pénztártagokkal szemben.
Zárt pénztár: A zárt pénztár korlátozással rendelkezik a lehetséges tagokat illetően valamilyen szakmai vagy szervezési elvre építve (pl. terület, ágazat, munkahely).
Egységes tagdíj: Az az összeg, amely minden pénztártagot egységesen és kötelezően terhel.
Eseti befizetés: Az a tagdíjon felül befizetett összeg, amelyet a tag szabadon a saját egyéni számlájára helyezhet.
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak legfontosabb jellemzői
A biztosítópénztárakra egységes szabályozás vonatkozik, e szerint 3 fő tulajdonságát érdemes megjegyezni:
- a tag pénztárba való belépése önkéntességen alapul,
- a tagságért cserébe rendszeren be kell fizetni a tagdíjat (ennek minimum összege a választott pénztártól függ, ez általánosságban 3-8 ezer forint havonta),
- minden tag rendelkezik egyéni, névre szóló számlával, amin nyomon követhetőek a befizetések és a kifizetések.
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárak 4 formájával találkozhatunk a gyakorlatban. Két fontos típusa a nyugdíjpénztár és az egészségpénztár: az előbbi értelemszerűen nyugdíjszolgáltatást, utóbbi pedig az egészség megőrzését célzó programokat kínál. Ennek megfelelően az egészségügyi szolgáltatások megvásárlását, illetve a betegséggel kapcsolatos, munkabeli kieséssel járó jövedelemhiányt finanszírozza. Ezen felül lehetőséget nyújt gyógyszer és gyógyászati segédeszköz-beszerzés támogatására, a pénztári tag elhunyásakor a családtagok támogatására, valamint életmódot fejlesztő szolgáltatásokat is kínálhat. Az egészségpénztárak működéséről részletesen már korábban is írtunk.
A harmadik fontos típusa az önsegélyező pénztár, ami a szociális kockázatok kompenzálására épül. Ekkor a jogszabályba foglalt szociális kötelezettségek szerint biztosít egyfajta kiegészítő ellátást. Emellett pedig támogatási lehetőséget nyújt gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök vásárlásakor.
A negyedik típust pedig az egészség- és önsegélyező pénztárak adják. Ezek az egészségpénztárak és az önsegélyező pénztárak szolgáltatásait vegyítik. Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár szolgáltatásainak fedezete a pénztártagok, munkáltatók befizetéséből, illetve azok befektetési hozamából származik. Az egészség-, önsegélyező, illetve egészség- és önsegélyező pénztár szolgáltatásainak finanszírozása szolidáris elven, az ezt a célt kiszolgáló szolidáris alapból is történhet.
Az ügyfelek számára az említett szolgáltatásokon felül azért is kimondottan népszerűek ezek a lehetőségek, mert az adott évi tagi befizetések 20%-a legfeljebb 150 ezer forintig visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Ez az összeg a szolgáltatásokra fordítható.
Kinek érdemes ezt igénybe venni?
Az MNB tájékoztatója szerint az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárba való belépés mindenki számára jó lehetőség, aki
- betöltötte 16. életévét,
- rugalmas, az életszakasznak megfelelően alakítható befizetést kér,
- szeretné, hogy spórolt pénzét szerettei megörökölhessék,
- befizetéseit adókedvezménnyel is gyarapítaná,
- munkáltatója cafetériát nyújt,
- befektetési szaktudása nincsen, de szeretné időskori biztonságát növelni.
Mindemellett azok számára is ajánlott, akik
- a nyugdíjmegtakarítás terhére tagi kölcsönt igényelnének és/vagy
- hitel fedezeteként szeretnék a biztosítást bevonni.
Néhány szó az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár működéséről
Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár egy olyan szervezet, amely a függetlenség, kölcsönösség, szolidaritás és az önkéntesség elvére épül. Egy ilyen szervezet alapításához minimum 15 alapító tag kell. Részletes szabályozását az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 1993. évi XCVI. törvény foglalja magába. A pénztár alapszabálya tartalmazza, hogy a pénztári tagoknak mekkora mértékű kötelező tagdíj fizetése szükséges. Természetesen ez minden tagra érvényes.
A tagok befizetéseit és a munkáltatói hozzájárulást az intézmény három tartalékba helyezi. Az egyik a fedezeti tartalék, ebből kerülnek a szolgáltatások finanszírozásra. A másik a működési tartalék, ami az intézmény működési költségeit fedezi. A harmadik pedig a likviditási tartalék, ez az aktuálisan fel nem használt pénz megőrzésére és a másik két alap általános tartalékaként funkcionál. Célja tehát a pénztár likviditásának biztosítása.
A pénztárba beléphet a tag magánszemélyként, de a munkáltatója által is. A hozzájárulást, a vagyon értékesítéséből befolyó összeget, illetve az egyéb bevételeket a pénztár a 3 említett alapba helyezi. A ,,darabolás” arányát a pénztár működési szükségletei határozzák meg. A befektetésen nyert hozam pedig abba az alapba kerül, aminek a befektetéséből ered. A pénztár szolgáltatásait a fedezeti alap – ezen belül az egyéni számlára járó rész – fedezheti.
A tartalék csakis a törvényben rögzített szabályoknak megfelelően használható fel. Ugyanakkor azt a pénztár alapszabálya határozza meg, hogy a bevételeket milyen arányban osztják fel a tartalékok között.
