2024. december 4., szerda

SZÉP kártya: augusztustól élelmiszert is vásárolhatunk

Az új SZÉP kártya rendelet már lehetővé teszi, hogy a szállodai, a vendéglátóipari és a pihenési szolgáltatásokon felül a boltokban is elkölthessük a kártyán lévő összeget. A magas infláció mellett sokaknak hatalmas segítséget jelenthet, hogy élelmiszert is vásárolhatnak SZÉP kártyás pénzből. Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy az intézkedés a gazdaságvédelmi akcióterv része. Cikkünkből megtudhatod, hogy az augusztustól érvényes szabályok mit tartalmaznak, meddig és mire érvényesek!

Élelmiszerre is költhetjük a SZÉP kártya összegét

A Magyar Közlönyben megjelent 237/2023. (VI. 19.) kormányrendelet a SZÉP kártya felhasználásának veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazásáról két lényeges módosítást tartalmaz. Az egyik, hogy augusztus elejétől kezdődően már hidegélelemre is fordítható a Széchenyi Pihenő Kártya, vagyis a SZÉP kártya összege. Az intézkedés egyelőre az év végéig van érvényben, azaz 5 hónapon keresztül vásárolhatunk vele élelmiszert. Ez már önmagában is jó hír, viszont lehet még fokozni: a másik változtatás, hogy a kormány döntése szerint a munkáltatók akár 200 ezer forinttal is megemelhetik a SZÉP kártya keretét.

A rendkívüli kormányinfón a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely úgy nyilatkozott, hogy a lehető legkedvezőbb adózási járulékfeltételek mellett tudják a munkáltatók támogatni dolgozóikat.

Milyen dátumokat érdemes megjegyezni?

A rendelet 2023. augusztus 1-jétől lesz érvényes, vagyis ettől a naptól kezdve a boltokban is felhasználhatjuk kisebb-nagyobb vásárlásokra a SZÉP kártya összegét.

A döntés értelmében erre év végéig van lehetőségünk, vagyis a karácsonyi vacsorába még be tudjuk forgatni a kártyán lévő pénzt. Tehát friss, hidegélelmiszert 2023. december 31-ig szerezhetünk be a kártyával.

Van olyan, amit nem vásárolhatunk a kártyával?

Igen, bizonyos termékekre nem használható fel a SZÉP kártya összege. A kormány döntése szerint az élelmiszerekbe nem sorolandóak be az alkoholtartalmú folyadékok, illetve a dohány és a feldolgozott dohánypótló termék. Tehát továbbra sem lesz arra lehetőség, hogy a cigarettát és az alkoholos italokat SZÉP kártyával fizessük.

Szép Kártya használati helyek

Azt viszont érdemes tudni, hogy nem lett megtiltva a dohányboltokban a SZÉP kártyás fizetés. Ez azt jelenti, hogyha a nemzeti dohányboltban szeretnél üdítőt, energiaitalt, édességet vagy éppen rágót vásárolni, akkor azt finanszírozhatod a SZÉP kártya összegéből.

Hol fizethetünk a SZÉP kártyával?

A jogszabály szerint számos helyen fizethetünk augusztus elejével SZÉP kártyánkkal:

  • a nagyobb kereskedelmi láncok élelmiszer üzleteiben és vegyes kereskedéseiben,
  • a zöldségeseknél,
  • a hentesüzletekben,
  • a halárusoknál,
  • a pékségekben, cukrászdákban, csokoládéboltokban és édességüzletekben,
  • az őstermelőknél,
  • az egyéni vállalkozóknál,
  • a családi tulajdonú üzletekben, 
  • illetve a nemzeti dohányboltokban.

Mit jelent a kártya keretének megemelése?

Gulyás Gergely a rendkívüli kormányinfón több jó hírrel is szolgált a dolgozóknak: a kormány megemelte a SZÉP kártya keretét. A korábbi 450 ezer forintos limitet most 200 ezer forinttal, 640 ezer forintra emelte.

A 200 ezer forintos részre ugyanúgy érvényesek a kedvezményes adózási és járulékszabályok, azaz a munkáltatók is jól járhatnak azzal, hogy munkavállalóiknál alkalmazzák az újítást. A miniszterelnökséget vezető miniszter úgy nyilatkozott, hogy a kabinet azért határozott erről, mert ez mindenki számára komoly segítséget jelenthet ezekben az időkben.

Volt már erre példa!

Korábban is volt már arra példa, hogy a kormány a SZÉP kártya szabályainak módosításával próbálta enyhíteni a lakosságon a nyomást. 2021 decemberében például a mostanihoz hasonló intézkedést hoztak: ekkor 2022 februárjától lehetett hidegélelmiszert finanszírozni a kártya összegéből.

Ezt sokan ki is használták, így a rendelkezés határidejét kitolta a kormány egészen július első napjáig. A kártyakibocsátók adatai jelentős forgalmat mutattak: az intézkedés 5 hónapjában 41,5 milliárd forintot költött élelmiszerre a lakosság. Feltehetőleg hasonló népszerűségre számíthatunk idén is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük