2024. október 10., csütörtök

Kiegészül a lakástakarék: már üdülőre is fordíthatjuk

A nemrégiben megjelent jogszabálytervezet szerint több könnyítést is kaphatnak azok az ügyfelek, akik lakás-előtakarékossági szerződésekkel rendelkeznek. A lakástakarék már önmagában kimondottan hasznos, de a változtatásokkal méginkább megéri ebben a megtakarítási formában gondolkodni. Nézzük meg, hogy mik a tervek között szereplő legfontosabb módosítások!

A lakástakarék célja már lehet üdülő is

A jelenlegi szabályok szerint a lakástakarék összege olyan lakáscélokra használható fel, mint a telekvásárlás, továbbá lakás, családi ház, vagy tanyai lakóingatlan vásárlása, építése, felújítása, bővítése és korszerűsítése. Ez a lista a tervek szerint bővülni fog, így az összeg felhasználható lesz üdülő vásárlásának, építésének, korszerűsítésének (pl. nyílászáró csere, fűtés-, hűtés korszerűsítés, napelem), felújításának és bővítésének finanszírozására is.

Azoknak a megtakarítóknak, akik alakás-előtakarékossági szerződésüket még 2018. őszét megelőzően kötötték, az állami támogatás miatt a lakáscélt is szükséges igazolni. Ha ezt követően kötöttük a lakástakarék szerződést, vagyis nem jár már állami támogatás, akkor az összeg felhasználásáról elegendő nyilatkozni is.

Új szerződésnél könnyebben lesz igényelhető a lakáskölcsön

A lakástakarék nemcsak megtakarítási mivolta miatt kedvező, hanem kedvezményes kölcsönt is igényelhetünk mellé. A törvény azonban megfogalmazza a kritériumokat az igénylésével kapcsolatban. E szerint ,,Lakáskölcsönt csak kiutalt szerződésre és akkor nyújthat a lakástakarékpénztár, ha a megtakarítási idő elérte a módozat szerinti minimális megtakarítási időt, de legalább a 4 évet és a szerződéses összeg lakáscélú felhasználásra kerül.”

A tervezet alapján viszont az új típusú ltp-k esetében nem kell mindenáron megvárni a 4 évet. Ez azt jelenti, hogy rövidebb megtakarítási idő után is nyújthat kölcsönt a pénztár. Bár a könnyítés adott lesz, az nem biztos, hogy a pénztárak élni is fognak ezzel a lehetőséggel.

Kiszélesedhet a szerződők köre

A lakástakarék szerződésre jogosultak köre is kibővülne a jogszabálytervezet alapján. Ennek megfelelően már alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy és helyi önkormányzat is köthetne lakás-előtakarékossági szerződést. Ebben az esetben a kedvezményezett a szerződővel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló természetes személy lehetne.

A tervezet alapján a módosítások a kihirdetés utáni 8. munkanapon lépnének hatályba. A változtatásokkal mindegyik szerződő jól járna: azok is, akik még az állami támogatás időszakában kötöttek szerződést, illetve azok is, akik az újfajta ltp-k valamelyikét kötötték. Lakástakarék szerződés kötésére mostmár csak a Fundamentánál, az OTP és az Erste Banknál van lehetőségünk. Bármely konstrukciót is választjuk, az biztos, hogy az adómentesség sokat dob a kedvezőségén.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük