2024. május 7., kedd

Több fronton is újít a Revolut

Azt már többször tapasztalhattunk, hogy a Revolut nem áll le a fejlesztések terén, az egyiket máris követi egy újabb. Ez most is így van: a neobank HR platformjának bevezetését követően bejelentette, hogy újra megpróbálja meghódítani az indiai piacot. Három éve már megpróbálkoztak egy pénzügyi szuperappilikációval, de nem jött össze. A legfrissebb hírek szerint viszont áprilisban bevezethetnek egy utazási kártyát az indiai piacon.

Régebben is próbálkozott már Indiában a Revolut

2021-ben a Revolut nagy lelkesedéssel osztotta meg a hírt, miszerint megveti lábát az indiai piacon is. Azóta eltelt már néhány év, ami alatt a neobank megtapasztalta, hogy milyen nehézségekkel néz szembe egy külföldi fintech cég egy olyan piacon, ahol a helyi azonnali fizetési rendszer dominál, illetve ahol szigorú szabályozási feltételeknek kell megfelelni.

Eleinte a digitálisan működő bank úgy gondolta, hogy egy komplex szuperalkalmazást vezet be az indiai lakosság számára. A projektre a cég 45 millió dollárt tett félre, azonban láthatóan nem ment minden simán. A lassú haladást az indiai piac egyediségéből adódó kihívások indokolják.

Mik ezek a kihívások?

Az egyik ilyen kihívás a Unified Payments Interface (UPI), azaz a helyi azonnali fizetési rendszer, ami erősen átformálta a digitális fizetések területét. A neobanknak figyelmet kellett fordítani az UPI követelményeire és a piaci szerepére a stratégia kialakítása során. A technikai és működési előírásoknak való megfelelés nemcsak a Revolut számára okoz problémát, hanem minden más külföldi digitális banki szolgáltatónak is.

Revolut újdonságai infografika: terjeszkedés India felé és a Revolut people piacra dobása


A másik kihívást a helyi jegybank szabályozási rendszere okozta. A Revolut csak nagy nehézségek árán kaphatta meg a digitális fizetésekhez szükséges engedélyeket. Ilyenek például azok az engedélyek, amelyek a tárca-, fizetési- vagy UPI-szolgáltatások működtetéséhez kellenek.

Mindezek következtében a neobanknak át kellett alakítani stratégiáját, így a szuperapplikáció helyett egy fókuszált utazási kártyaszolgáltatás bevezetését vette tervbe. Az ezzel szemben támasztott követelményeknek a fintech már könnyebben képes megfelelni. Ha ez a lépés sikerül nekik, akkor a későbbiekben akár piacra dobhatják a hőn áhított szuperappot is.

Ez még nem minden

Az év utolsó hónapjában a neobank piacra dobta a Revolut People platform. A lépés sikere gyorsan megmutatkozott: azóta már 325 vállalati feliratkozót tudhatnak magukénak. A platformot első körben az Egyesült Királyságban és Írországban vezették be. A terveik szerint viszont hamarosan meghódítják az Európai Gazdasági Térség más országait is.

De mit tud ez a felület? Ez lényegében egy olyan integrált platform, ahol a vállalatok egyszerűbben toborozhatnak munkavállalókat, illetve segíti a teljesítménymenedzsmentet és más HR-feladatokat. A Revolut egy vezető beosztású tisztviselője, Georgian-Andrei Oprisor szerint a vállalati szektor a platformmal hatékonyabban tudja menedzselni a humán erőforrást. Ezzel pedig nemcsak a munkavállalók elégedettsége javul, hanem a cég teljesítménye is.

A Revolut az elmúlt év során 1,4 milliós nagyságrendű állásjelentkezést dolgozott fel, ami szintén bizonyítja a platform hatékonyságát és sikerességét. A neobank a jövőben a platform továbbfejlesztését is tervezi, de céljaik között szerepel a fintech területén betöltött pozíciójuk további erősítése is. A Revolut People bevezetésének sikeressége és a vállalati felhasználók általi széleskörű alkalmazása fontos állomás a neobank számára.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük