2024. június 15., szombat

231 ezerre nőtt az átlagnyugdíj összege

Pár napja jelentette meg a Központi Statisztikai Hivatal, hogy mekkora volt tavaly decemberben az átlagnyugdíj és a mediánnyugdíj. Az adatokból az is látszik, hogy hányan részesültek az év végén saját jogú nyugdíjban és egyéb nyugdíjszerű ellátásban. Nézzük meg, hogy a tavalyi nyugdíjemelések hatására hogyan alakultak az öregségi ellátások!

Duplán emelkedett 2023-ban a nyugdíj

Elmúlt két évben csúcsokat döntögetett az infláció, így 2023. januárjában a kormány 15%-kal emelte meg a nyugdíjak összegét. Ennek eredményeképpen 208 ezer forintra emelkedett az átlagnyugdíj, vagyis magasabbra, mint valaha. Ekkor a mediánnyugdíj majdnem elérte a 185 ezer forintot.

Ugyanakkor a valós infláció magasabb volt, mint amire a szakértők számítottak: az augusztus végéig számított, tényadatokon alapuló átlagos infláció 22% volt. Ezt azonban a nyugdíjas infláció túlszárnyalta, ami 23,3%-on állt. Ebből kifolyólag a kormánynak kötelezően érvényesíteni kellett az évközi nyugdíjemelést, azaz a nyugdíjkorrekciót. Ezt novemberben kapták kézhez a nyugdíjasok az egész évre visszamenőleg. A nyugdíjkorrekciót a kormány 3,1%-ban határozta meg. Ezzel az év végére az átlagnyugdíj 218 ezer, a medián pedig 193 ezer forintra emelkedett.

Az átlagnyugdíj tavalyi növekedése nem magyarázható önmagában a nyugdíjemelésekkel. A bővülésben közbejátszott a „cserélődési hatás”, aminek köszönhetően január és október között az öregségi átlagnyugdíj 208 ezerről 210 ezer forintra nőtt. Eszerint az év folyamán új nyugdíjak is megállapításra kerültek, amelyek magasabbak, mint a már meglévő összegek. A növekedéshez szintén hozzájárult, hogy a nyugdíjasok egy része eltávozott, jellemzően azok, akik már régebb óta részesültek nyugellátásban. Ez azért fontos, mert az inflációt kompenzáló emelés miatt nem tudták lekövetni a nyugdíjak emelkedését, vagyis az alacsonyabb összegű nyugdíjakban részesültek.

Ekkora a januári átlagnyugdíj

A nyugdíjtörvény szerint minden év január hónapjában a tárgyévi infláció tervezett mértékével kell megemelni a nyugdíjakat. Evégett idén 6%-os növekedés ment végbe az ellátások körében. Amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a cserélődési hatást, akkor 2024 januárjában így alakulhattak az egyes ellátások:

  • öregségi átlagnyugdíj: 230 700 forint,
  • életkoron alapuló ellátások átlaga: 338 900 forint,
  • megváltozott munkaképességűek átlagos ellátása: 123 700 forint,
  • özvegyi és szülői átlagnyugdíj: 108 200 forint,
  • árvaellátás: 73 900 forint.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük