2024. szeptember 30., hétfő

Nyári viharszezon: lakásbiztosítás és egyéb tippek

Minden lakás- és háztulajdonos pontosan tudja, hogy mennyire fontos otthonunk védelme. Különösen igaz ez a nyári szezonban, amikor gyakran mindennaposak a viharok. A nyári viharszezon anyagilag megterhelő lehet, hiszen a vízkárok senkit sem kímélnek. És ez még nem minden: a vízkárok mellett a viharkárok közé tartozik a fa kidőlése, a beázás és a villámcsapás okozta kár is. Ha szeretnénk ezeket elkerülni, akkor mindenképpen érdemes megfelelő lakásbiztosítás után nézni. Bár a biztosítás a legfontosabb, cikkünkben mutatunk még néhány tippet, amivel megelőzhetjük a viharszezonnal együtt járó problémákat.

A megfelelő lakásbiztosítás a legfontosabb

Bár márciusban rengetegen döntöttek úgy, hogy lecserélik korábbi lakásbiztosításukat, feltehetőleg sokakat a biztosítási díj csökkentése motivált. Ugyanakkor a megfelelő lakásbiztosítás a megmentőnk lehet egy nagyobb nyári vihar után. Érdemes megnézni, hogy melyik biztosító milyen konstrukciókkal rendelkezik a viharkárokra. Szintén fontos áttekinteni a biztosítási feltételeket is, hiszen megfogalmazhatnak kizárásokat is, vagyis olyan eseteket, amikor a biztosítónak nem kell fizetnie a bekövetkezett kár után. Ebben az MNB is segít.

Célszerű lehet figyelmet fordítani a lakásbiztosítás várokozási idejére is. Ez azt jelenti, hogy a szerződés megkötésétől számított bizonyos időtartam után fizet csak a biztosítási eseményre a biztosító. Ez az intervallum jellemzően 15-30 nap.

A lakásbiztosítás mellett kiegészítő fedezetek is segíthetnek a védelemben. Ez azt jelenti, hogy köthetünk biztosítást akár a kerti bútorainkra, a kertben lévő értéktárgyakra, az elektronikai eszközeinkre. Sőt, néhol a konyhakert és a dísznövények biztosítása is lehetséges. Kár esetén a legnagyobb mentőöv a lakásbiztosítás lehet, azonban van még pár más jó tippünk is a megelőzéshez!

Rendszeresen ellenőrizzük a tető állapotát!

A nyári időszakban meggátolhatatlanok a viharok és a nagyobb esőzések. Ezt elkerülni nem tudjuk, de néhány megelőző intézkedést tehetünk. Ezek közül az egyik, hogy fordítsunk figyelmet a tető állapotára. Amennyiben meglazult pár cserép vagy pala, akkor azokat minél hamarabb helyre kell rakni, hogy a beázást megelőzzük. Ha a kéményünk sérült, akkor a kilazult részeket érdemes lehet eltávolítani. Ellenkező esetben a vihar további kárt tehet a tetőben.

Tippek viharkárok megelőzéséhez

Azt már feltehetőleg mondani sem kell, hogy már a sötétebb felhők érkezésével érdemes bezárni a nyílászárókat, a kinti ingóságokat pedig védett helyre elrakni. A lakásbiztosítás kötésekor arra is van lehetőségünk, hogy a szabadban lévő vagyontárgyakat is biztosítsuk. A védelem növelése érdekében pedig ez egy fontos lépés lehet.

Készüljünk fel a viharral járó jégesőre!

A jégeső minden ingatlanban hatalmas károkat tud okozni. Ez a tető állapotának ellenőrzése és a lakásbiztosítás kötése mellett pedig szükségessé teszi a nyílászárók és a redőnyök karbantartását is. Bár az ingatlan esetében ennél többet nem tudunk tenni, kertünk növényeinek vagy a veteményesnek a megóvásában a jégvédő háló is segíthet. Ez pedig nemcsak a jég, hanem a tűző nap és a madarak ellen is kiválóan véd.

A jégeső mellett a villámlás is komoly károkkal járhat. A családi házaknál erre megoldást a villámhárító jelenthet. Ugyanakkor az elektronikai eszközök áramtalanítása mindenkinek lehetséges. Sőt, albérlet esetén sem szabad megfeledkezni a biztosításról.

A lakásbiztosítás mellett tisztítsuk ki az ereszt is!

Ha biztosra szeretnénk menni a viharkárok elkerülésében, akkor nemcsak a lakásbiztosítás megkötése a fontos, hanem az eresz rendszeres tisztítása is. A házimunkák sorában valószínűleg ez az utolsó, amire vágynánk, azonban hasznos ezt is néha elvégezni. Az eresz ugyanis a szeméttől eltömődhet, ami megakadályozza a víz elvezetését.

A szakértők azt javasolják, hogy érdemes tavasszal és ősszel is egy tisztítást végezni. A feladatunk viszont nem csak ennyi: télen a víz az ereszbe fagyhat, ami deformitást eredményezhet. Ekkor pedig elképzelhető, hogy a víz rossz irányba folyik, ami megsértheti a ház homlokzatát. Ennek a javítása pedig igencsak zsebbe nyúlós lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük