A Financial Times jóvoltából újabb információk derültek ki a Revolut pénzügyi jelentésével kapcsolatos bonyodalomról. A hazánkban még mindig határon átnyúló szolgáltatóként tevékenykedő cég ügyvédek segítségét kérte, hogy bizonyítsák beszámolójuk tartalmának valóságosságát. A brit napilap információi szerint a neobank igazgatótanácsa is csalódott a kommunikációjuk kapcsán.
Nem ugyanazon az álláspontot képviseli a Revolut és a BDO
Az üggyel kapcsolatban megkérdezett könyvvizsgálók úgy nyilatkoztak, hogy “bizarrnak” és “nagyon felkavarónak” tartják a Revolut könyvvizsgálói figyelmeztetésre vonatkozó nyilatkozatát. A fiókhálózatok nélkül, online működő bank most igyekszik menteni a menthetőt és ügyvédeken keresztül próbál hatni a hírportálokra, közöttük a Financial Times-ra is. Az viszont továbbra is fennáll, hogy a Revolut 2021-re megállapított bevétele bizonytalanságokat hordoz magában.
Nem először fordult már elő, hogy a neobank megtévesztő információkat közölt. Jelen esetben ez abban nyilvánul meg, hogy nyilatkozatában azt bizonygatja, hogy a bevételek kiszámítása helyes, csak azok összetétele tisztázatlan. A Financial Times megkérdezettjei úgy gondolják, hogyha csupán ennyi lenne a hiba, akkor a könyvvizsgálatot végző BDO is így fogalmazott volna figyelmeztetésében. Azt is állítják, hogy a Revolut jelenlegi kommunikációs lépése hatalmas baki volt.
Levélben követelőznek az ügyvédek
A pénzügyi jelentéssel kapcsolatos botrány kirobbanását követően a Revolut ügyvédei kettő levelet is küldtek a Financial Times-nak, amelyekben azt akarták kikényszeríteni, hogy változtassák meg a könyvvizsgálattal kapcsolatos cikkükbe foglaltakat, illetve foglalják bele azt is, hogy “az éves jelentés megerősítette, a kimutatott teljes bevétel helyes volt”. Az ügyvédi levél a nyilvános nyilatkozathoz hasonló tartalommal bírt.
A Revolut sajtóirodája egy hazai nagy fintech hírportált is megkörnyékezett, hogy a könyvvizsgálói botránnyal kapcsolatos cikküket módosítsa. Levelükben szintén azt követelték, hogy a módosításban szerepeljen, hogy a neobank bevétele és mérlege nem tartalmaz bizonytalanságokat, valamint hogy a megállapított bevételeket a könyvvizsgáló jóváhagyta, tehát a bevételek összege helyes, csak az egyes bevételi forrásokhoz tartozó összegek kérdésesek.
A megkérdezett könyvvizsgálók kétkedve fogadták a nyilatkozatot
A Financial Times a nyilatkozattal kapcsolatban felkeresett két könyvvizsgálót is:
- A London School of Economics számvitelprofesszora úgy véli, hogy “bizarr” a neobank hivatalos nyilatkozata.
- Egy másik könyvvizsgáló cég partnere úgy fogalmazott, hogy „nagyon felkavaró” a reakció. Abban az esetben, ha a könyvvizsgáló cég nem tudott teljes bizonyosságot szerezni a bevételek összetételéről, illetve több hiányosságot azonosított az IT-szabályozásban, akkor a BDO-nak kérni kell a Revolutot, hogy orvosolják a problémát. Ha ennek a neobank nem hajlandó eleget tenni, akkor a könyvvizsgának le kell mondani.
A brit napilap belső forrásai szerint
- A cég igazgatótanácsában néhányan úgy gondolják, hogy a hivatalos kommunikáció túlreagálás volt.
- Az ügyben jártas személy alapján a Revolut sajtóosztálya számára nem világos a könyvvizsgálói vélemény “árnyaltsága”.
- Egy másik forrás véleménye alapján a Revolut nyilatkozata “pontatlanságokat” is tartalmaz.
- A cég egyik vezetője szerint a közlemény közzétételét követően arra kötelezték a sajtó- és jogi osztályt, hogy a vezetők megkérdezése nélkül ne intézkedjenek a jövőben.
A Financial Times-nek úgy nyilatkozott az ügyben jártas két személy, hogy ha a könyvvizsgáló azt gondolta volna, hogy mindössze a bevételek megoszlásában van probléma, akkor ezt állította volna a figyelmeztetésben. A napilap viszont azt is hangsúlyozta, hogy a BDO megerősítette “az ügyfelek nevében harmadik feleknél tartott készpénzegyenlegek 100 százalékát, valamint a fintech saját készpénzének és rövid lejáratú eszközeinek 99,99 százalékát.” Ez azt jelenti, hogy a Revolut felhasználók pénze megvan, de a cég pontos árbevétele továbbra sem tisztázott.