Egyre csak bővül a Revolut ügyfélköre, nem is véletlen, hiszen számos előnyös szolgáltatást kínál. Legtöbben mégis a kedvező devizaváltás és az ingyenes utalás miatt választják. Azt már jól tudjuk, hogy a felhasználók egymás között gyorsan, egyszerűen és költségmentesen utalhatnak pénzt. De mi van akkor, ha másik bankszálára szeretnénk pénzt küldeni? Ekkor már nemcsak a díjakkal, hanem a tranzakció idővonzatával is számolunk kell. Nézzük meg, hogy mit is jelent ez pontosan!
Forint utalása magyar bankszámláról Revolut számlára
A Revolut egy Litvániában bejegyzett vállalat, így valószínűleg senkit nem lep meg, hogy az ott vezetett számláink litván számlaszámmal rendelkeznek. Ezt onnan is láthatjuk, ha az app-ban megnézzük számla információinkat, a számla IBAN kódja pedig LT országkóddal kezdődik.
Amennyiben tehát másik banki számláról szeretnénk egy Revolut számlára pénzt küldeni, akkor az olyan, mintha külföldre utalnánk. Ez nemzetközi SWIFT-utalásnak számít, így az ezzel kapcsolatos díjak vannak érvényben. A táblázatban összeszedtünk néhány bankszámlát példaként, hogy mennyibe kerülne 200 ezer forint elektronikus átutalása.

Ezek az utalások jellemzően 3-5 munkanapon belül teljesülnek. Ha a tranzakcióban részt vesz egy közvetítő bank is, akkor további költségekkel is kell számolni, ami általában 15-50 USD közötti szokott lenni.
Euró utalása magyar bankszámláról Revolut számlára
Amennyiben másik banknál vezetett bankszámláról eurót szeretnénk küldeni egy Revolut számlára, akkor ez már a SEPA-rendszeren keresztül fog végbe menni. A SEPA (Single Euro Payments Area, azaz Egységes Euró Fizetési Övezet) van használatba az unió tagországaiban, illetve ezen felül még csatlakozott hozzá az Egyesült Királyság, Szerbia, Albánia, Norvégia, Moldova, Izland, Svájc, Montenegró, Észak-Macedónia, Liechtenstein, Monaco, San Marino, Andorra és a Vatikán.
A rendszer alapelve, hogy ezen utalások költsége megegyezik a belföldi, bankon kívüli forintátutaláséval. Ha a küldő és a fogadó pénzintézet nem áll közvetlen kapcsolatban, akkor sem kell további banki díjakkal számolni. Ez azt jelenti, hogy a felek csakis a saját bankjuk által kiszabott díjakat fizetik, nincs közvetítői díj. A Revolutnál a rendszerben résztvevő országokon belüli eurós átutalás ingyenes.
Ezek az utalások idő és pénz tekintetében is előnyösebbek lehetnek, mint a forintos tranzakciók. A SEPA utalások ugyanis már aznap teljesülhetnek, de legfeljebb 2 munkanap alatt odaér a pénz. Az utaláshoz a címzett IBAN számlaszáma szükséges, a bank azonosítója (BIC/SWIFT) ez esetben nem kell. Azt viszont ne felejtsük el, hogy ha ez Revolut ügyfelek között megy végbe, akkor ingyenes és várni sem kell. Ehhez csupán a másik fél azonosítója (Revtag) szükséges.
Angol font utalása magyar bankszámláról Revolut számlára
Az előzőektől eltérő rendszeren keresztül mennek végbe azok az utalások, amelyeket angol fontban indítunk. Ezek a tranzakciók a Faster Payments Service (FPS) rendszerében teljesülnek. Az utalás pár óra alatt odaérhet a címzetthez, de legfeljebb 1 munkanapot vesz igénybe.
Az Egyesült Királyságban az FPS mellett használatban van még a BACS és a CHAPS fizetési rendszer is. Amennyiben munkabérünket angol fontban kapjuk, akkor az jellemzően BACS-átutalásként érkezik. Ez egy kicsit hosszabb, jellemzően 2-3 munkanap alatt teljesül. A CHAPS-utalások ideje azonban maximum 1 munkanap. Ha az ügyletben közvetítőként részt vesz egy másik pénzintézet is, akkor annak a díjait is meg kell fizetnünk – már ha van.
Milyen adatok szükségesek az utaláshoz?
Amennyiben Revolut számlára utalnánk mondjuk forintban, akkor a forint számla adatait kell megadnunk. Ugyanez a helyzet euró, dollár és bármilyen más pénznem utalása esetén. Ez fontos feltétel, hiszen a nem megfelelő számlaadatok megadása esetén visszautasíthatják a tranzakciót. Azt is fontos tudni, hogyha a választott devizában nem állnak rendelkezésre helyi adatok, akkor a SWIFT-adatokat kell használnunk.
Az utaláshoz tehát szükség van a Revolut hivatalos nevére, címére és a levelező bank BIC-kódjára. Ezeket az adatokat ugyanott találjuk meg, ahol saját számlánk információi is szerepelnek.






