2024. december 20., péntek

SZÉP kártya: ennyi minden változik jövőre

A SZÉP kártya kapcsán többféle változás lép érvénybe 2025-ben. A kártyán lévő összeg egyrészt felhasználható lesz lakásfelújításra, másrészt pedig az adható összegkeret 120 ezer forinttal növekszik. Ezt a többletet a munkaadók az aktív életmódhoz kapcsolódó szolgáltatásokra adhatják a jelenlegi tervek szerint. Nézzük meg alaposabban is a két új intézkedést!

SZÉP kártya, mint béren kívüli juttatás

A Széchenyi Pihenő Kártya a magyar foglalkoztatók által közkedvelt juttatási forma. A népszerűségét bizonyítja, hogy idén október végéig a SZÉP kártya feltöltések összértéke közel 348 milliárd forinton alakult.

A béren kívüli juttatások ezen eleme kedvező adózás, vagyis 28 százalékos adóteher mellett adható a dolgozóknak. Ennek az összeghatára 450 ezer forint. A munkáltató adhat ennél nagyobb összeget is, viszont akkor a limit feletti részt már 33,04 százalékos adófizetési kötelezettség terheli.

A SZÉP kártya összege az eredeti szabályozás alapján 3 célra használható fel:

  1. szálláshely-szolgáltatásra,
  2. melegkonyhás vendéglátóhelyen étkezési szolgáltatásra,
  3. szabadidő-eltöltést, rekreációt, egészségmegőrzést szolgáló szolgáltatásra.

Mostanra viszont egy zseb maradt. Az ebben lévő összeget pedig szabadon felhasználhatjuk az adott célokra a SZÉP kártyát elfogadó üzleteknél és szolgáltatóknál. 

Felújításra is fordítható a SZÉP Kártya összege

A munkáltató összesen 450 ezer forintot adhat a fenti célokra dolgozóinak. Jövőre azonban megemelkedik a keretösszeg, sőt, a kártyán lévő egyenleg fele felhasználható lesz lakásfelújításra is. Ráadásul a 2025. január elsején rendelkezésre álló egyenleg és a 2025. évi befizetések összegének a fele lesz majd felhasználható.

Egy másik újítás értelmében az ÖNYP-knél a megtakarítási számlán szeptember 30-án nyilvántartott összeg lesz felhasználható lakáscélra. A SZÉP Kártya esetében viszont nincs ilyen kikötés, vagyis a 2025-ös befizetések is bevonhatóak a felújításba.

120 ezer forinttal növekszik a keretösszeg 

A SZÉP kártya kapcsán meghozott másik fontos változás az éves keretösszeg megnövelése. Az Aktív Magyarországért felelős államtitkár, Révész Máriusz jelentette be, hogy a munkáltatók által kedvezményes adózás mellett nyújtható keretösszeg 120 ezer forinttal növekszik. Ezek alapján a béren kívüli juttatásként adható összeghatár 450 ezer forintról 570 ezer forintra nő.

Mindez pedig úgy fog megvalósulni, hogy a meglévő 3 zseb mellett egy új zseb nyílik meg a SZÉP kártyán. Az ezen a fülön lévő összeg pedig kimondottan az aktív életmóddal kapcsolatos szolgáltatásokra lesz felhasználható. Ez pedig azt jelenti, hogy béren kívüli juttatásként megjelenik a munkáltató által biztosított sportolás. Erre a munkáltató havonta maximum 10 ezer forintot adhat.

Mindazonáltal a minimálbér összegéig már évek óta adómentes adhat a munkáltató sportrendezvényre vagy kulturális szolgáltatásra belépőt, bérletet. Ezzel kapcsolatban is lesz újítás: 2025-ben az állatkerti belépővel is bővül a lista. Ez ugyanúgy a minimálbér összeghatáráig adható.

Vannak még bizonytalanságok

A SZÉP kártya kapcsán jövőre tervezett módosítások most még nem feltétlenül egyértelműek. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy a nyilvántartott összeg 50 százaléka milyen lakásfelújítási célokra lesz felhasználható. Erre egyelőre csak az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás felújítási céljaiból lehet következtetni. 

A lakásfelújításra fordítható összeg felhasználhatóságát nem csak a majdani jogszabályban foglalt lista fogja meghatározni. Ekkor ugyanis az is feltétel, hogy a kereskedő vagy a szolgáltatás nyújtója leszerződjön a kártya elfogadására. Gyaníthatóan a burkolók, festők és egyéb szerelők ezt nem fogják vállalni.

A várakozások szerint inkább a nagyobb műszaki üzletekben, barkácsáruházakban és építőanyag-kereskedőknél költhetjük majd el erre a célra a kártyán lévő összeget. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közlése alapján többek között vasáru, építőanyag, festék, üveg, bútor, illetve világítási eszközök vásárlására lesz lehetőség.

Kérdésként merül fel az is, hogy az 50 százalékos határnál figyelembe vehető-e az új 120 ezer forintos többlet, vagy csak az általános fülön nyilvántartott összeg használható fel felújítási célokra.

Milyen felújítási célokra használható fel a SZÉP Kártya összege?

A törvénymódosítás nem konkretizálja, hogy milyen célok sorolhatóak a felújítási felhasználás körébe. A jogszabálytervezet viszont már társadalmi egyeztetésre került, így hamarosan tisztázódni fog ez a kérdéskör is. 

Alapvetően az alábbi tevékenységeket folytató, megfelelő TEÁOR kóddal rendelkező boltokban használható fel felújításra a SZÉP kártya egyenlegének a fele:

  • vasáru-, építőanyag-, festék-, üveg-kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.52., kivéve a szaunák, úszó- és masszázsmedencék kiskereskedelmét),
  • bútor, világítási eszköz, edény, evőeszköz és egyéb háztartási cikk kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.55.-ből a bútorok, világítástechnikai eszközök értékesítése),
  • ipacikk jellegű vegyes kiskereskedelem (TEÁOR’25 47.12., kivéve ruházati cikkek, kozmetikumok, ékszerek, játékok, sportcikkek).

Ebben az esetben feltétel, hogy az adott bolt rendelkezzen a Széchenyi Pihenő Kártya elfogadásával kapcsolatos szerződéssel. Értelemszerűen a fenti felsorolásban lévő üzletek még nem rendelkeznek ezzel.

Ahhoz, hogy az ügyintézés zökkenőmentesen végigmenjen, a jogszabálytervezet azt is magában foglalja, hogy a pénzforgalmi szolgáltatónak három munkanapon belül szükséges a kereskedő számára biztosítani a szerződés megkötésének a lehetőségét.

Az is látható, hogy a SZÉP kártya összegének felújítási célú felhasználása feltehetőleg inkább anyagvásárlásra – például alapanyagra, bútorra – lesz elkölthető. A mesteremberek munkadíjára nem fordíthatjuk ezt az összeget.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük