2024. április 18., csütörtök

Sokan befektetési arannyal védekeznek az infláció ellen

A BÁV Zálog fiókhálózatának adatai szerint a tavalyi évben a három milliárd forintot is meghaladta a befektetési célú aranyvásárlások volumene. A tavalyi érték a 2021-es összeg háromszorosát teszi ki, ami feltehetőleg azzal magyarázható, hogy a jelenlegi kedvezőtlen gazdasági környezetben és a szárnyaló infláció miatt az emberek biztonságos eszközökbe igyekeznek menekíteni pénzüket, hogy az ne veszítsen értékéből. Így jött az arany is, ami többször bizonyította már értékállóságát.

2022-ben végig magas volt a kereslet az arany iránt

A BÁV Zálog adatai szerint tavaly tartósan magas keresletet támasztották a hazai lakosok az arany iránt, amit az is bizonyít, hogy december végén az értékesített aranytömbök volumene meghaladta a 141 kilogrammot. A vásárlók körében a befektetési arany legnépszerűbb formája az 5 grammos volt, viszont a legmagasabb értékben a 100 grammos aranytömb kelt el.

„A történelmi tapasztalatok azt igazolják, hogy egy háborús helyzetben szinte azonnal megugrik az arany árfolyama, majd egy kisebb visszaesést követően állandósul az emelkedés. Pont ez történik most is. Az arany értékálló, alacsony kockázatot jelentő befektetésnek számot. Azonnali készpénzigény esetén pedig könnyen értékesíthető a világ bármely pontján” 

hangsúlyozza az aranybefektetés előnyeit Dandé Imre, a BÁV hálózatirányítási igazgatója.

A válság a biztonságosabb eszközök felé tereli az embereket 

Az arany világpiaci ára a megelőző években általánosságban 1600 és 2000 dollár között alakult, viszont a szomszédos országban zajló háborús folyamatok fordulópontot jelentettek. A háború kitörésével párhuzamosan megugrott az arany ára, így 2000 dollár fölé emelkedett a jegyzés. A megugrást természetesen korrigálta a piac, így az arany visszaugrott 1650 dollár körüli értékre. Ezt követően ismét árnövekedés volt tapasztalható, amely azóta is tart, így jelenleg 1900 dollár körül jegyeznek egy uncia (vagyis 31,1 gramm) aranyat.

Azok a hazai befektetők, akik forintukat cserélték aranyra, ennél jelentősebb áringadozást tapasztalhattak az elmúlt időszakban, hiszen a forint árfolyama jelentősen gyengült a dollárral szemben. Habár mostmár a dollár gyengülését tapasztalhatjuk, ez még mindig az arannyal megszerezhető nyereség nagyobb arányát teszi ki egy magyar befektetőnél.

A BÁV Zálog 2022-es tapasztalatai

A zálogház által értékesítésre került aranytömbök összesített értéke a tavalyi év végén 3,3 milliárd forintra szökött, ami a 2021 végi értéknek a háromszorosát jelenti. A befektetési arany mellett szintén növekedett az ékszerek iránti kereslet is, az értékesítési volumen itt is meghaladta a három milliárd forintot. Ez 2021 végén 2,3 milliárd forint volt, így szembetűnő a tavalyi növekedés.

Az ékszerek iránti kereslet általában decemberben ugrik meg, ami szám szerint azt jelentette tavaly, hogy 30 százalékkal növekedett a vásárlások értéke, mint a megelőző évben. Ide értendő az is, hogy a használt ékszerek iránti érdeklődés is növekedett, ugyanis befektetési célú vásárlás esetén ezek alacsonyabb áruk miatt kedvezőbbek.

A záloghitelek is népszerűbbé váltak tavaly 

A zálogfiókok bevétele természetesen nemcsak az aranytömbök és arany ékszerek értékesítéséből származik, hanem szükség esetén hitelt is nyújtanak. A konjunktúra időszakában nem volt  tapasztalható lényegesebb kiugrás, viszont tavaly ez a trend is megváltozott. Ez a BÁV zálogkölcsönzésből származó forgalmában is látható, ugyanis az 20 százalékkal több volt, mint 2021-ben.

A záloghitelek fedezeteként a korábbi évekhez hasonlóan 95 százalékban az aranyékszerek szolgáltak. A zálogpiacon az év utolsó hónapjában inkább a kiváltások jellemzőek, ugyanis a karácsonyi ünnepek alatt gyakran visszavásárolják a hitelezettek ékszereiket. A tavalyi bizonytalan gazdasági évnek köszönhetően viszont visszaesett a kiváltási ráta, ami a 2021-es év december hónapjához képest 15 százalékos csökkenést jelentett. A zálogtárgyak rendezési aránya továbbra is magas szinten, 90 százalék felett van. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük