2024. március 28., csütörtök

Érkezik a Széchenyi Kártya MAX!

A Széchenyi Kártya program már 20 éve biztosít kedvező kamatozású hiteleket hazai kis-és középvállalkozásoknak. Június 16-i ülésén a kormány a program folytatása mellett döntött, így a Széchenyi Kártya Program GO után júliusban érkezik a Széchenyi Kártya MAX. A program továbbra is kedvező feltételek mellett folytatódik, illetve két új elemet is tartalmaz: az energiaválság miatti többletköltség finanszírozására felvehető kölcsönt, valamint az energiahatékonyság és a technológiaváltás céljából végrehajtott beruházásokra nyújtott kedvező, 0,5%-os kamatozású hitelt.

A Széchenyi Kártya Program eddigi eredményei számokban

2022-es indulása óta összesen 559 ezer darab hitelkérelmet fogadtak be a program keretein belül, amelyből 390 ezer ügylet került megvalósításra és így összesen 4600 milliárd forintnyi kedvező kamatozású hitelt tudtak felvenni a hazai kkv-k.

A koronavírusjárvány hívta életre a Széchenyi Kártya Program Plusz, valamint a Széchenyi Kártya GO programokat, amelyek keretében az elmúlt két évben több, mint 100 ezer darab hitelkérelem került benyújtásra, amelyből közel 73 ezer darab hitelszerződést kötöttek, összesen 2000 milliárd Ft értékben.

A Széchenyi Kártya Program összes konstrukciójáról elmondható, hogy a piacon elérhető kölcsönöknél kedvezőbb kamatozású alternatívát biztosítanak a vállalkozások számára a likviditásuk fenntartása, valamint beruházási céljaik megvalósítása érdekében. A Széchenyi Kártya MAX esetében bár a kamatok emelkedtek a korábbi évekhez képest, de még mindig elmondható, hogy a piacon elérhető konstrukciókhoz képest jóval kedvezőbb kamatozás mellett vehetnek fel kölcsönt a hazai kkv-k.

A Széchenyi Kártya MAX hiteltermékei:

  • Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX: a napi működési költségeket hivatott biztosítani. Az igényelhető hitelkeret 250 millió Ft, maximális futamideje 3 év, kamata pedig évi fix 3,5%.
  • Széchenyi Likviditási Hitel MAX: a vállalkozás működésének fenntartásához szükséges forgóeszköz beszerzésének céljából igényelhető, 3 éves futamidőre évi fix 3,5% kamatozás mellett.
  • Széchenyi Beruházási Hitel MAX: Szinte bármilyen beruházás finanszírozásához igénybe lehet venni, az igényelhető hitelösszeg akár a 400 millió forintot is elérheti. Új elem, hogy hitelkiváltásra, üzletrészvásárlásra, valamint agrár célú beruházások megvalósításához is igénybe lehet venni a kölcsönt, amelynek kamata évi fix 1,5%. Az energiahatékonyság javítását, valamint a technológiaváltást segítő beruházások esetében további kamattámogatás érhető el, ezekben az esetekben a kamat mértéke évi fix 0,5%, maximális futamidő 10 év.
  • Széchenyi Lízingkonstrukció MAX: Pénzügyi lízingek finanszírozására igényelhető. A beruházási hitelek kiegészítéseként nyújtható be a hitelkérelem új, vagy használt haszongépjárművek, gépek és berendezések beszerzésének pénzügyi lízingben történő finanszírozásra, a maximális futamidő ebben az esetben is 10 év. A kamat évi fix 3,5%.

Új elem: A Széchenyi Energiakártya

A Széchenyi Kártya Program MAX keretében indul el a Széchenyi Energiakártya, amely a folyószámlahitel egyik alága. Ez a konstrukció fix évi 1%-os kamatozás mellett biztosít folyószámlahitelt az azt igénybe vevőknek. Az energiaválság által érintett vállalkozások nyújthatnak be igénylést a kölcsönre, amelynek maximális futamideje 3 év. 

A Széchenyi Kártya Program MAX fent bemutatott elemei 2022 júliustól érhetőek el.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük