2024. december 21., szombat

K&H nagyvállalati növekedési index: negatívak a várakozások

A nagyvállalatok igencsak pesszimisták az idei évet illetően: nem számítanak az árbevétel, sem a profit növekedésére. A felmérésben szereplő vállalatok már több mint egy éve a nyereség mérséklődésére számítanak. Ugyanakkor a jelenlegi vélekedés már negatív rekordnak számít. Ezen felül az árbevétel tekintetében is negatív előjelű változásra számítanak a cégek – derült ki a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb eredményeiből, amelynek összefoglalóját a bank az MTI-nek továbbított.

A kedvezőtlen pénzügyi eredmények több területre is kifejtik hatásukat

A vállalatok jövőképe kimondottan kedvezőtlen: 2023-ban átlagosan mintegy 5 százalékos nyereség és 0,5 százalékos árbevétel-mérséklődéssel számolnak. A mutatók kedvezőtlen alakulása több területre is rányomhatja a bélyegét: nagyban visszaveri a tervezett beruházások volumenét, hiszen a vállalatok csupán 37 százaléka tervez megvalósítani idén fejlesztéseket. Ez az elmúlt 1,5 év eredményeinek mélypontja.

A K&H nagyvállalati növekedési index minden negyedévben felméri a legalább 2 milliárd forint árbevétellel rendelkező társaságok várakozásait, amelyeket a cégek egy évre előre fogalmaznak meg.

A tavalyi év negyedik negyedévében készült felmérésében a 0,5 százalékos csökkenés a bevételben enyhe javulás a megelőző negyedév negatív rekordjához képest, ami mínusz 1,8 százalék volt. A kismértékű javulás azzal magyarázható, hogy azok a cégek, amelyek korábban a bevétel növekedésére vagy csökkenésére számítottak, úgy gondolják, hogy inkább stagnálás várható (73 százalék). Nem volt még két egymást követő olyan negyedév, amiben a mutató negatív lett volna, még a pandémia kétségekkel tűzdelt első évében sem – hangsúlyozta az eredményekkel kapcsolatban Rajna Gábor, a K&H vállalati ügyfelek divízió vezetője.

A belföldi értékesítéssel szemben pozitívabbak a vállalatok

A jövővel kapcsolatos várakozások együtt romlanak a cég éves árbevételének volumenével: mindössze a 2-3,9 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező vállalatok számítanak enyhe, 0,5 százalékos növekedésre. Az egyel magasabb árbevételi kategóriába (4-9,9 milliárd forint) sorolt vállalatok, valamint a 10 milliárd forintot meghaladó árbevételt magáénak tudható vállalatok azonban alacsonyabb bevételre számítanak (-0,8 százalék és -2,6 százalék).

KH bank növekedési index által előrejelzett jövőkép

A megkérdezett vállalkozások a belföldi és a külföldi piacok vonatkozásában eltérő képet vázoltak fel. Az exportpiacon kimondottan kedvezőtlen tendenciákat várnak: a korábbi -0,8 százalékról tovább csökken -1 százalékra az árbevétel mérséklődése. Ezzel szemben a belföldi piacon némi javulásra lehet számítani: a -1,9 százalékról -0,6 százalékra enyhül az árbevétel csökkenése. A belföldi értékesítéssel kapcsolatban tehát pozitívabban a várakozások.

Rajna Gábor azt is kiemelte, hogy 2022-ben a vállalatok a magasabb energia- és alapanyagköltségeknek megfelelően tudták növelni áraikat, viszont azt előre nem lehet tudni, hogy ez idén megoldható lesz-e. Ennek hátterében az áll, hogy a reálbérek csökkenésének következtében mérséklődött a kiskereskedelmi eladási volumen. Mindez azt is jelenti, hogy a közeljövőben méginkább csökkenhetnek az árbevétellel kapcsolatos várakozások.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük