2024. május 7., kedd

Elhagytam a bankkártyám – a lakásbiztosítás segíthet

Több lakásbiztosítás már eleve rendelkezik fedezettel az iratok és bankkártyák pótlására, de ha ez éppen nincs benne, akkor is köthetünk rá kiegészítő biztosítást. A bankkártya még viszonylag könnyen pótolható, de minden okmányunkat újra megcsináltatni nemcsak időigényes, hanem költséges folyamat is. Ha olyan lakásbiztosítást kötöttünk, ami fedezi ezeket a költségeket, akkor legalább emiatt nem kell aggódnunk.

Elveszett vagy ellopták? Rémálom lehet a pótlás!

Az életünk során számos idegesítő szituációba kerülünk, az pedig biztosan közte van, ha elhagyjuk  vagy ellopják bankkártyánkat, iratainkat. A lopás sajnos egyre gyakoribb, ráadásul úgy, hogy fizikailag nem is a bankkártyát lopják el, hanem annak adatait. A kártyaadatok birtokában pedig már szinte bármit kezdhetnek pénzünkkel a csalók. Arról nem is beszélve, hogy egyre kifinomultabb és hihetőbb megoldásokat alkalmaznak a banki ügyfelek átvágására. Nem is lehet felróni senki számára, ha bedől ezeknek a csalóknak, hiszen gyakran banki ügyintézőnek, csomagküldőnek vagy egyéb szolgáltatónak adják ki magukat.

Ha éppen ilyen szerencsétlen szituációba kerülünk, akkor azonnal le kell tiltatni bankkártyánkat. Ez megakadályozza a csalókat abban, hogy tovább költsenek a számláról pénzt. Ugyanez a teendőnk van, ha a bankkártyánkat elhagytuk: érdemes tiltani, mielőtt bármi baj történik.

A bankkártya letiltásáért és az új bankkártya igényléséért a bankok többsége pénzt számít fel. Ehhez nagyon hasonlóan az irataink, okmányaink pótlásáért is fizetni kell. Bár az új személyi igazolvány és a lakcímkártya kiállítása díjmentes, a jogosítványért és útlevélért már keményen kell fizetni. Utóbbi pótlása például 5 év érvényességgel 5500, 10 évre pedig már 8500 forint.

Megoldást jelenthet a lakásbiztosítás

Öröm az ürömben, hogy több olyan lakásbiztosítás is köthető, ahol az okmányok és a bankkártyák pótlását a biztosító fizeti. Ha már megtörtént a baj, akkor legalább a pótlás díjának egy részét állja a biztosító.

Az Alfa biztosítónál kiegészítő szolgáltatásként kérhető ez a lakásbiztosítás mellé. Ennek díja csupán 550 forint egy évre. A bankkártya elvesztésének pótlása kb. 4-5 ezer, az okmányok pótlása 3-8 ezer forint általában. Ez azt jelenti, hogyha 8-10 évente fordul velünk elő ilyen szerencsétlenség, akkor már nem hiába vettük igénybe ezt a szolgáltatást.

A Generali lakásbiztosítása is tartalmaz fedezetet a bankkártyák és okmányok újraigénylésére. A biztosító szolgáltatási limite 26 ezer és 170 ezer forint közötti. Ez azt is jelenti, hogy a nagyobb csomagok már képesek a prémium bankkártyák és minden okirat költségeit fedezni. Amennyiben a kártyaadatokat a tulajdonos tudta vagy engedélye nélkül szerzik meg, majd ezt internetes vásárlásra használja fel, az biztosítási eseménynek minősülhet. Ez esetben a szolgáltatási limit 143 ezer és 572 ezer forint közötti lehet. Emellé viszont van 10 százalékos, legalább 10 ezer forintos önrész is.

Nem mindenhol kiegészítő szolgáltatás

A Groupama újabb biztosításában a fedezet már a lakásbiztosítás alapcsomagjának a része. Ez azt jelenti, hogy az ilyen szerződések tartalmazzák ezt a szolgáltatást, szemben a minősített fogyasztóbarát konstrukciókkal, ahol ez továbbra is csak kiegészítő szolgáltatás. A lakásbiztosítás fedezetet nyújt

  • a személyes okmányok,
  • jogosítvány,
  • forgalmi engedély,
  • útlevél és
  • a bankkártyák pótlására is.

A költségeket a biztosító ilyen szituációkban 50 ezer forintig fizeti. Az összeg viszont változik az indexálás mértékével minden biztosítási évben. Ez jellemzően emelkedést jelent.

A CIG Pannóniának két biztosítása is van, ahol többletköltség nélkül elérhető ez a szolgáltatás. Ez a LakóTárs biztosítás Optimum és Prémium csomagja, ahol 10 és 20 ezer forintos kerettel élhet a biztosított. 

Az Uniqánál a Médium és a Prémium csomagjában az iratok pótlására 25 és 50 ezer forintos fedezet vehető igénybe. 

Az Union lakásbiztosítási csomagjai többségében tartalmazzák ezt a kiegészítést. A csomagtól függően az erre felhasználható limit 10 és 20 ezer forint lehet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük