Az iskolakezdési támogatás első fele már megérkezett az érintett családokhoz. Az első 50 ezer forintos összeg hatalmas segítséget jelentett sokaknak a tanévkezdés költségeinek finanszírozásában. A kormány bejelentése alapján pedig november végén érkezik a támogatás második részlete, szintén 50 ezer forint összegben. Ez már nem bankszámlára utalva vagy készpénzben, hanem utalvány formájában postán kiküldte fog megérkezni. Mit tudunk eddig róla? Mire lehet majd felhasználni?
Érkezik az iskolakezdési támogatás második részlete
Az iskolakezdési támogatás idei bevezetése számos családot tehermentesít a sulikezdéssel kapcsolatos kiadások alól. A kormány célja ezzel az volt, hogy a mintegy 400 ezer rászoruló gyermek családját segítse a tanévkezdésben. Arról, hogy kik jogosultak a támogatásra már korábban is írtunk.
Az első részletet augusztus 24-én küldték ki az érintett családoknak. Ha ezt megkaptuk, akkor számíthatunk a második részletre is hamarosan. A kormány bejelentése alapján ez novemberben fog utalvány formájában megérkezni. A kézbesítés november 30-ig meg kell történjen. A támogatás összege pedig ismét 50 ezer forint lesz.

Az iskolakezdési támogatás utalványaira tehát postai úton számíthatunk. Amennyiben a postás valamiért nem tudja azt kézbesíteni, 10 munkanap áll a rendelkezésünkre, hogy azt a postán átvegyük.
Mire használható fel az utalvány?
A támogatás kapcsán fontos tudni, hogy nem egy darab 50 ezer forint értékű utalványt kapunk, amelyet egy vásárlás alkalmával kell felhasználnunk. A kormány közleménye szerint 6 darab 5000, 6 darab 2000 és 8 darab 1000 forintos címletben küldik. Magyar Éva kormányszóvivő ezt azzal indokolta, hogy a juttatást egyenlően meg lehessen osztani a gyermeket felváltva gondozó szülők között is.
De mégis mit vásárolhatunk az iskolakezdési támogatás utalványaiból? A lista meglehetősen hosszú: többek között iskolai felszerelésekre, papír- és írószerre, ruházatra, vitaminokra, gyógyászati segédeszközökre, digitális és műszaki cikkekre, illetve fejlesztőjátékokra is fordíthatjuk.
Ami szintén jó hír, hogy az utalvány nem jár le az év végével, hanem 2027. március 15-ig be tudjuk váltani. A kereskedők a náluk felhasznált utalványokat pedig 2027. május 15-ig válthatják be a pénzforgalmi számlájukat vezető banknál.
Vannak, akikhez nem jutott el az első részlet sem
Az iskolakezdési támogatás jól felépített rendszerében azonban adódhat hiba. A Pénzügyminisztérium szerint 6642 jogosult nem kapta meg a támogatás első részletét a Magyar Államkincstártól.
Amennyiben így jártunk, érdemes felkeresni a MÁK ügyfélszolgálatát az alábbi lehetőségek valamelyikén:
- az 1811-es telefonszámon vagy
- az [email protected] e-mail címen.
A kormány ígérete szerint az elmaradt első részleteket az érintettek utólagosan megkapják.





