2026. június 10., szerda

Egygyermekes szülők támogatása: ezt tervezi a TISZA

A Tisza Párt programja számos változástatást ígér a jelenlegi rendszerben. Többek között ilyen a családtámogatás rendszerének megreformálása is. A háromgyermekes családok már régóta részesülhetnek az állam jelentős segítségében, amelyet nemrégiben a kétgyermekes anyákra is kibővítettek. Az új kormány programja szerint viszont az egy gyermeket nevelő családok is megérdemlik az állami segítséget, így fontos, hogy ők is megfelelő mértékben részesüljenek a támogatásokból. Ezek alapján pedig a támogatások növelésének ígéretét fogalmazta meg az új kormány.

Ezt fogalmazta meg az új kormány

A kettő és három gyermeket nevelő családok számos lehetőséget kihasználhatnak a családtámogatás jelenlegi rendszerében: ott a családi pótlék, a megduplázott családi adókedvezmény, illetve a Babaváró és a CSOK Plusz is rendelkezésükre áll magasabb összegben. Habár ezekre az egygyermekes családok is jogosultak, a támogatás mértéke jóval alacsonyabb számukra. Éppen azért a Tisza az őket megillető támogatások növelését is megfogalmazta választási programjában.

A programban ez szó szerint úgy szerepel, hogy “Növeljük az egygyermekes családok, az egyszülős és a fogyatékos gyermeket nevelő családok támogatását.” Az egy gyermeket nevelő családokat megillető támogatásokról több szó nem esik, így a tervezett intézkedések egyelőre még nem ismertek. Egy fontos információ azonban igen: “a gyermekekkel és családokkal kapcsolatos szociális kiadások nem érik el a GDP 2%-át, jelentősen elmaradva az Unió átlagától.” Ezek alapján pedig valóban szükséges a családtámogatás mostani rendszerének megreformálása. De milyen támogatásra jogosultak jelenleg az egygyermekes családok?

Családtámogatás ma az egygyermekes családok számára

A családtámogatás hazai rendszere többféle pénzbeli ellátást és kedvezményt kínál az egy gyermeket nevelő családok számára. Ilyen pénzbeli ellátás például a családi pótlék, ami egy gyermek után is jár, habár rendkívül alacsony összegben. Ez jelenleg 12 ezer forintot jelent, amelyet az új kormány a kommunikációja alapján megduplázna.

Szintén jogosultak az SZJA-kedvezményre az egygyermekes családok is. Ez a fizetésükben konkrétan 20 ezer forintot jelent 2026. január 1-je óta. Ehhez hasonlóan idei újítás, hogy az egygyermekes, 30 év alatti édesanyák teljes SZJA-mentességben részesülnek. Ugyanez igaz a 25 év alattiakra is, életkoruknál fogva.

Egy gyermek után is jogosultak a szülők CSED-re, GYED-re és GYES-re is. Ennek mértékét a szülő jövedelme alapján határozzák meg:

  • A CSED a korábbi jövedelem 100%-a, ami 168 napig jár.
  • A GYED a korábbi jövedelem 70%-a, ami a gyermek 2 éves koráig jár. 
  • A GYES összege fix, ami 28 500 forintot jelent a gyermek 3 éves koráig.

Milyen további támogatások vannak még?

A családtámogatás rendszere további lehetőségeket is kínál az egygyermekes családoknak. Ilyen például az anyasági támogatás, ami a szülést követően egyszeri 61 125 forint, ikrek esetén pedig 85 500 forint.

A támogatás elnevezése alapján sokan nem ismerik, de adott a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény is. Erre az az egyedülálló szülő jogosult, akinek az egy főre jutó havi rendszeres jövedelme nem éri el a szociális vetítési alap összegének 245%-át. Ezzel kapcsolatban megemlítendő a gyermekétkeztetési kedvezmény, ami ingyenes vagy kedvezményes óvodai és iskolai étkeztetést foglal magában.

Ezen felül pedig elérhető a gyermekápolási táppénz (GYÁP) is. Erre a szülő a 12 év alatti beteg gyermek otthoni ápolása vagy kórházi kezelése alatt jogosult.

A Tisza Párt programjában pedig egy új tétel is megjelenik, mégpedig a „Gyermekem született!” kelengye. Ez minden gyermek születésekor járna 50 ezer forintos értékben. A családtámogatás rendszerében az egygyermekes családok láthatóan hatalmas hátrányban vannak, így sokan kíváncsian várják, hogy mit lép ezügyben az új kormány.

Hogyan alakulnak a lakástámogatások egy gyermeknél?

Habár nem kimondottan családtámogatás, számos államilag támogatott hitelkonstrukció van a gyermekvállalás feltételéhez kapcsolva. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy a vállalt gyermekek számával növekszik az elérhető kedvezmény mértéke.

A CSOK Plusz hitel az egygyermekes családok számára is elérhető. Ez kimondottan kedvező, hiszen legfeljebb 3% lehet a kamata. Ha csak egy gyermeket vállalunk, akkor ennek a maximális összege 15 millió forint lehet. A gyermek születését követően pedig 1 évig szüneteltethető a törlesztés.

A Falusi CSOK a vállalt és meglévő gyermekeket is figyelembe veszi, ha preferált településen, külterületi tanyán, birtokközpont minősítésű ingatlanban képzeljük el életünket. A vissza nem térítendő támogatás mértéke egy gyermek esetén 1 millió forint. Ha meglévő lakást korszerűsítenénk vagy bővítenénk, akkor a támogatás összege 600 ezer forint.

Új ház vásárlása vagy építése esetén továbbá elérhető az 5%-os áfa-visszatérítés is a Falusi CSOK mellett. Bővítés és építés esetén pedig adott a 27%-os visszatérítés lehetősége 5 millió forintig. További előny, hogy a CSOK Pluszból vagy a Falusi CSOK-ból megvásárolt ingatlannál az egygyermekes szülők is mentesülnek a 4%-os illetékfizetési kötelezettség alól.

Az Otthon Start hitel a gyermekek számától függetlenül igényelhető, habár az utóbbi kedvezményt az egy- és többgyermekes családok sem használhatják ki. Azt viszont fontos tudni, hogy az új kormány továbbra is megtartaná a támogatott hitel lehetőségét.

A Tisza tervei szerint a támogatott hitelek kapcsán is lesz változás. Ez alapján nem kell a kamattámogatást visszafizetni azoknak a házaspároknak, akik a futamidő alatt elválnak. Azt viszont egyelőre nem tudni, hogy az új kormány tervez-e változtatásokat eszközölni a lakástámogatásoknál előírt gyermekvállalás kapcsán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük