Az elmúlt évben a 20%-os szintet is meghaladta az ingatlan áremelkedés Magyarországon, habár az év vége felé volt némi korrekció. A drágulás mellé gyenge kereslet társult, így az év első hónapjában kétéves mélypontra értünk. A választások miatt sokan kivártak, így márciusban is elmaradt a kereslet. Habár már túlvagyunk ezen az eseményen, nem tudni, hogy mit hoz a közeljövő, ezért sokan még mindig is kivárnak. Ettől függetlenül viszont továbbra is emelkednek a lakásárak.
Rekorderek vagyunk az áremelkedés területén
Az Eurostat április elején tette közzé legfrissebb adatait, amiből egyértelműen látszik, hogy hazánkban drágultak a legnagyobb mértékben a lakásárak a tavalyi év végén. Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az Európai Unióban és az Európai Gazdasági Térségben is rekorderek vagyunk. Tavaly a negyedik negyedévben 21,2%-os volt az éves áremelkedés, miközben máshol csekély növekedés, mi több, árcsökkenés ment végbe.
Arról nem is beszélve, hogy a harmadik negyedévi 20,9% is szemmel jól látható növekedés, ami az év utolsó negyedévében tovább fokozódott. Az adatokból az is kiderült, hogy az év közepén 13,9% volt az áremelkedés, vagyis az második félévben fokozatos drágulás ment végbe.
Mi okozhatta ezt a látványos árdrágulást?
Az elmúlt három évben nem volt ekkora áremelkedés, mint tavaly a negyedik negyedévben. De mi okozhatta ezt? A válasz viszonylag egyszerű: a szeptemberben elindult Otthon Start Program, ami már bevezetése előtt éreztette hatását az ingatlanpiacon.
A támogatott hitel bevezetése többek között ahhoz is hozzájárult, hogy a 2015-ös szinthez képest közel négyszeresre, 390%-kal emelkedtek hazánkban átlagosan a lakásárak. Ezzel pedig szintén európai csúcstartók vagyunk. Az időszakra számolt uniós átlagos áremelkedés jóval alacsonyabb, 65%-os volt.

Ezen felül a statisztikából az is látszik, hogy a harmadik negyedévben az ingatlanárak emelkedése 7,4%-ot tett ki, ami a negyedik negyedévre 4,2%-ra esett. Ezzel az Európai Unióban a dobogó második fokán állunk. A csökkenésből pedig kiolvasható, hogy az év végére már elkezdett fáradni az Otthon Start okozta fellendülés.
Az áremelkedés gyenge kereslettel párosult
A Duna House elemzéséből továbbá az is kiderül, hogy az ingatlanárak és a tranzakciószámok ismételt emelkedése ténylegesen fellendülést mutatott márciusban, habár a kereslet visszafogott maradt. De mit is jelent ez számszerűen?
Márciusban a sikeres adásvételek száma 11500 körül alakult, ami havi tekintetben is emelkedés, mi több, az elmúlt év kimagasló számait is megközelíti. A bővülés viszont nem a kereslet általános növekedésének köszönhető. A vevői keresletindex 73 ponton állt, ami az elmúlt évtized egyik mélypontja. A Duna House szerint sokkal inkább meghatározó volt, hogy a vevők gyorsabban meghozták a vásárlási döntést. Ehhez pedig hozzájárul a jobb alkupozíció és a széles kínálat is.
Az árváltozás csakúgy fordulatot szemléltet. Az árindexek nominál- és reálértéken is emelkedtek országosan, ami az inflációt is leköröző áremelkedésre utal. Ez az áremelkedés azonban területi különbséget mutat. Jelenleg az árdrágulás Kelet-Magyarországon lekörözte a fővárosi szintet, ahol inkább inkább minimális korrekció ment végbe.




