2025. december 1., hétfő

Emelkedhet az ingyenes készpénzfelvétel összege?

Függetlenül attól, hogy a bankkártyás fizetések szinte átvették az uralmat, sokak számára továbbra is a készpénz jelenti a legbiztonságosabb fizetési módot. Legyen szó kisebb összegű bolti vásárlásokról, szolgáltatások igénybevételéről, borravalóról vagy zsebpénzről, a készpénzhasználatnak megvannak a maga megszokott formái. Ezek alapján pedig érdemes azzal is tisztában lenni, hogy hazánkban a jogszabályok lehetőséget nyújtanak a banki ügyfelek számára az ingyenes készpénzfelvételre. Habár ez már több mint egy évtizede elérhető, sokan még mindig nincsenek tisztában ennek pontos részleteivel. Az útmutatónkból azonban most minden fontos információ kiderül.

Mit takar az ingyenes készpénzfelvétel?

A törvény lehetőséget nyújt minden bankszámlával rendelkező ügyfél számára, hogy arról ingyenesen vegyen fel készpénzt. Az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán azonban van néhány szempont, amivel érdemes tisztában lenni. Erre havonta legfeljebb 2 alkalommal, összesen 150 ezer forintig van költségmentesen lehetőségünk. Ez egyben azt is jelenti, hogy a második készpénzfelvétel nem ingyenes, ha az első tranzakció már elérte a 150 ezer forintot.

Amennyiben ez az összeg nem lenne elegendő, akkor 2023. július 1-től további 40 ezer forint ingyenes felvételére is van lehetőségünk bizonyos boltokban. Ez szintén havonta legfeljebb 2 alkalommal elérhető. Habár az alapötlet jó, a gyakorlatban igencsak ritka az ilyen szolgáltatást nyújtó boltok száma. 

Hogyan lehet kihasználni ezt a lehetőséget?

Az ingyenes készpénzfelvétel igénybevételéhez a fogyasztónak legalább 16 évesnek kell lennie, magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel kell rendelkeznie, és írásban vagy elektronikusan nyilatkoznia kell arról, hogy melyik számlán kívánja igénybe venni a kedvezményt.

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy ki számít fogyasztónak? Fogyasztónak minősül az a természetes személy, aki az ügyletkötés során a szakmai vagy üzleti tevékenységével össze nem függő célból jár el. A törvény értelmében tehát csak a lakossági ügyfelek használhatják ki ezt a lehetőséget, cégek vagy vállalkozók nem.

Érdemes azzal is tisztában lenni, hogy az ingyenes készpénzfelvétel nem jár automatikusan. Függetlenül attól, hogy egy vagy több bankszámlánk van, nyilatkoznunk kell arról, hogy melyikre kívánjuk igénybe venni a kedvezményt. A díjmentes felvétel csak egy bankszámlán érvényesíthető, ennek hiányában a készpénzfelvétel költsége a vonatkozó díjszabás szerint kerül felszámításra.

Hol vehető igénybe az ingyenes készpénzfelvétel?

Az ingyenes készpénzfelvétel lehetősége Magyarországon belül bármely ATM-nél igénybe vehető. Ez azt jelenti, hogy nemcsak annál a banknál van erre költségmentesen lehetőségünk, ahol a számlánkat vezetjük, hanem bármelyik banki automatánál. 

Azt viszont fontos tudni, hogy ez a kedvezmény már kiterjed a postai készpénzfelvételre is, így ezért a pénzintézetek külön díjat nem számíthatnak fel. Erről részletesen a Magyar Posta honlapján olvashatunk. Amennyiben a számlánkhoz több bankkártya is tartozik, akkor a kedvezmény nem vonatkozik minden egyes kártyára. A számlakivonat a számlához kapcsolódik, nem a kártyához.

Hol kell az igénybevételről nyilatkozni?

Amennyiben szeretnénk az ingyenes készpénzfelvétel lehetőségét kihasználni, akkor arról a bankfiókban vagy az online banki szolgáltatáson keresztül tudunk nyilatkozni. Ekkor fontos meghatározni, hogy melyik számlára kívánjuk a kedvezményt érvényesíteni.

Ha a nyilatkozattétel nehézségekbe ütközik, a nyilatkozatot képviselő is megteheti bizonyos esetekben. Ugyanakkor az, hogy a meghatalmazott valóban megteheti-e a nyilatkozatot, az adott pénzintézettől függ. Ezzel kapcsolatban arra érdemes figyelmet fordítani, hogy a meghatalmazás megfeleljen a formai követelményeknek, és tartalmazza a helyes számlaszámot.

5 + 1 tévhit az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán

Habár már egy évtizede van lehetőségünk törvényileg készpénzt felvenni díjmentesen, még mindig számos tévhit kering a köztudatban. Ezeket pedig érdemes egyszer és mindenkorra tisztázni.

1. Csak a saját bankom ATM-jéből vehetek fel ingyenes készpénzt. ➜ A valóságban bármelyik hazai bankautomatából vehetünk fel ingyenesen készpénzt, ha az adott bankszámlára érvényesítettük a kedvezményt.

2. Ha már kétszer vettem fel készpénzt, de annak összege nem érte el a 150 ezer forintot, akkor a harmadik felvétel is díjmentes lesz a 150 ezer forintos határértékig. ➜ Függetlenül attól, hogy nem értük el a 150 ezer forintos limitet, a harmadik felvétel már nem lesz költségmentes.

3. Ha egy alkalommal vettem fel 150 ezer forintot, akkor a következő pénzfelvétel még díjmentes lesz. ➜ Ez sem igaz, hiszen bár egy alkalommal, de kihasználtuk a törvény adta keretösszeget.

4. Több bankszámla esetén többször érvényesíthetjük az ingyenes készpénzfelvételt. ➜ A gyakorlatban csakis arra a számlára vonatkozik az ingyenesség, amelyre a nyilatkozatot kitöltöttük.

5. Az ingyenes készpénzfelvétel automatikusan jár a számlám mellé. ➜ Nem, erről nyilatkozni kell. Ellenkező esetben a bank költséggel terheli ezt a tranzakciót.

6. Ha külföldön szeretnék készpénzt felvenni, akkor ez 2 alkalomig és 150 ezer forintig ugyanúgy ingyenes. ➜ Az ingyenes készpénzfelvétel kizárólag az országhatáron belül érvényes és a forintalapú tranzakciókra vonatkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük