2023 második negyedévében továbbra is jól teljesített a forint, ugyanis az első félévet vizsgálva csak egy deviza – a mexikói peso – tudta megelőzni. A forint értékének növekedése hátterében nyilvánvaló, hogy több minden áll, azonban a magyar kamatkörnyezet továbbra is kimagasló, hiába indult csökkenésnek az irányadó ráta.
2023-től fejlődik
A forint tavaly, több körülmény hatására (világszintű infláció, orosz-ukrán háború) történelmi mélyponton volt az euróval szemben, azonban 2023-ban, mintha kilőtték volna, úgy erősödött. Természetesen nem a semmiből történt ez a fejlődés, ugyanis az MNB 2023 októberében 500 bázispontos emelést jelentett be, amelyből kifolyólag várható volt, hogy pozitív irányba tereli majd az árfolyam erősödését. Eddig ott tartunk, hogy 2023 elejétől az euróval szemben 7%-kal, míg a dollárral szemben 8,3%-kal értékelődött fel.
1. ábra: Euró/forint árfolyam egy évre visszamenőleg (2023.07.03.)
forrás: google, saját szerkesztés
A forint teljesítménye a többi deviza mellett
A tavalyi negatív euróval szembeni árfolyamhoz képest már közel 20 %-kal erősödött a forint értéke, azonban a többi deviza értékének alakulását figyelembe véve, nehéz a forintnál jobbat találni. Ahogy már említettük a forint dollár szembeni alakulása az év elejétől 8,3% erősödés volt, amelytől nagyobb volumenű fejlődést csak a mexikói peso tudott leírni, amely a forinthoz képest másfélszeresen erősödött, vagyis 12%-kal javult a helyzete a dollárral szemben.
2. ábra: Egyes devizák árfolyama a dollárral szemben az év eleje óta (%)
forrás: saját szerkesztés
Az ábrán látható, hogy az év eleje óta a forint és a mexikói peso mellett több deviza is erősödött a dollárral szemben, többek között az angol font és a lengyel zloty is. Nyilvánvaló ezen erősödésekbe nem csak az adott deviza körüli történések számítanak, hanem bizony a dollár kapcsán jelenlévő kérdéses helyzet, amely a stabilitását mindenképp rontja. Azonban, ha olyan devizát akarunk választani, amellyel szemben a legstabilabban mérhető a többi devizának az alakulása, akkor a dollártól nincs jobb.
Ha a forint értéke kapcsán csak az utóbbi három hónap történéseire vagyunk kíváncsiak, akkor jól látható a következő diagrammon, hogy az év eleje tartó 8,3%-kos növekedésben nem az utóbbi három hónap a számottevő. Ebben a versenyben a forint még a 2%-os erősödést sem éri el, és itt már az angol font és a lengyel zloty is megelőzte. Vagyis nem komplexen állt meg vagy csökkent a devizák erősödése a dollárral szemben, hanem a forint lassult be, ugyanis a legjobban erősödő devizák továbbra is 4-6%-os mértékben erősödtek a második negyedévben. Hiszen pl. a mexikói peso majdnem ugyanolyan erősen növekedett a dollárral szemben, mint az első negyedévben, ugyanis a fél év alatt 12%-ot erősödött, amelyből a második negyedév majdnem 6%-ot tesz ki. A forint erősödésének a lassulása mögött az MNB kamatdöntése állhat, amely szerint májusban megtörtént a kamatvágás, de már az előző hónapban előre jelezte az MNB a jövőbeli döntéseit.
3. ábra: Egyes devizák árfolyama a dollárral szemben a második negyedévben (%)
forrás: saját szerkesztés
Meddig fog tartani az erősödés?!
A forint jelenleg megrekedt az euróval szemben a 370 körüli árfolyamon, míg a dollárral szemben alig ment lejjebb a 340 értéktől. Ezen megtorpanás leginkább az MNB döntésévvel magyarázható, amely értelmében az utóbbi két ülésen 100-100 bázisponttal csökkentették az irányadó kamatot, amely így jelenleg 16%-on áll. Viszont mellette kell, hogy szóljon az, miszerint ez még mindig kimagasló kamatszint, hiszen a lengyel – amely devizája szintén jó ütemben erősödött – és a cseh kamatszint egyaránt 7 %-os érték körül áll.
Valószínű, hogyha az MNB fokozatosan elkezdi csökkenteni a kamatokat, akkor a forint értékének erősödése mindenképp megállhat, akár még romlásba is indulhat. Az MNB döntése mellett a másik tényező, amely még kézzelfogható hatással bírhat, hogy mi lesz az uniós forrásokkal, amelyet Magyaroroszág egyelőre nem kapott meg. Hiszen, ha megkapja ezen forrásokat – vagy csak egy részét – akkor az hatással lehet az árfolyamra, főleg az euróval szemben.