2024. március 28., csütörtök

Mely vállalkozások kerülnek ki a rezsicsökkentés alól és mikortól?

Több helyről is értesülhettünk már róla, hogy részben a háború miatt kialakuló válságos állapotok közepette a Kormány szűkíteni szeretné a rezsicsökkentés szereplőit és abban elsősorban a lakossági fogyasztókat, másodsorban a mikrovállalkozásokat kívánja megtartani, akik csődközeli helyzetbe kerülnének, hogyha nem részesülnének támogatásban. A jogszabályi kereteket a 217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelet fekteti le, így meghatározva, hogy kik jogosultak a veszélyhelyzet ideje alatt az egyetemes szolgáltatásra, azaz, hogy kik élhetnek a rezsicsökkentés lehetőségével.

Jogosultak köre

Ezidáig a 670/2021. Korm. rendelet értelmében azon vállalkozások vásárolhatták kedvezményes áron az áramot, amelynek a teljes foglalkoztatotti száma nem haladta meg a 10 főt, vagy a vállalkozás nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege 4 milliárd forint alatt volt. A jogosultságot fogyasztási határhoz is kötik, így előfordulhat, hogy egyik esetében nem, míg másik esetében már piaci árat is fizet. 

Villamos energia

Az új szabályozás tekintetében azonban megváltozik ezen kör és a lakossági felhasználó mellett azon mikrovállalkozásnak minősülő (az, hogy melyik vállalkozás minősül mikrovállalkozásnak a 2004. évi XXXIV. tv. állapítja meg, amely alapján a teljes foglalkoztatotti létszám nem éri el a 10 főt és a nettó árbevétel vagy a mérlegfőösszeg max. 2 millió eurónak megfelelő forintérték.) 3*63 A-nál nem nagyobb csatlakozási teljesítményű felhasználó jogosult, azonban csak 4606 kwh éves szintű fogyasztásig.

Földgáz

A földgázvásárlás esetében a jogosultsági kör szintén a lakossági felhasználó mellett a mikrovállalkozásokat érinti azzal, hogy az a 20 m3/óra meg nem haladó vásárolt kapacitással bír, és az éves fogyasztási határ 1489 m3. 

A jogosulti kör változásából látható, hogy a legnagyobb változás azon vállalkozásokat érinti, akiknek teljes foglalkoztatotti létszáma nem éri el a 10 főt és nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege 2 millió euró és 4 milliárd forint között alakul, hiszen ezen vállalkozások nem jogosultak rezsicsökkentésre 2022.08.01-től jogosultak.

Abban az esetben, ha az egyetemes szolgáltatásra jogosult mikrovállalkozás a villamos energia vagy a gáz esetében túllépi a fogyasztási határt, akkor nem azt jelenti, hogy nem jogosult az egyetemes szolgáltatásra, hanem csupán az a feletti fogyasztási értéket kell piaci áron vásárolnia.

Jogosultság megállapítása

A kormányrendelet értelmében, aki nem jogosult az egyetemes szolgáltatásra, azok kötelesek voltak 2022.07.01-ig az érintett felhasználási hely megjelölésével nyilatkozni, ha eddig egyetemes áron vételezte a villamos energiát vagy a földgázt. A nyilatkozatot az egyetemes szolgáltató honlapján elérhető nyilatkozatminta kitöltésével kellett megtenni. 

Jogosulatlan használat

A szolgáltató bármikor ellenőrizheti a jogosultságot, és ha kiderül, hogy a vállalkozás nem tett nyilatkozatot arról, hogy nem jogosult az egyetemes szolgáltatásra, akkor a felhasznált villamos energiát az akkori hónapot érintő átlagos HUPX másnapi órás piaci ár kétszeresének, de minimum az egyetemes szolgáltatás árának ötszöröséért kell elszámolni. A földgáz esetén csaláson kapott cég terhére az adott hónapra vonatkozó átlagos tőzsdei ár kétszereséért, de minimum az rezsicsökkentés árának ötszöröséért kell elszámolni. 

Azaz a költségek szempontjából akkor is jobban járunk, ha a piaci árat fizetjük, minthogy nem tettünk volna nyilatkozatot és a szolgáltató megállapítja a jogosultság hiányát.

Cím: Vállalkozásokra vonatkozó rezsicsökkentés

Rezsicsökkentésre való jogosultság
217/2022. (VI. 17.) Korm. rendelet alapján

A szabályozás problémája

Láthattuk, hogy a Kormány csakis kizárólag a vállalkozás méretének minősítéséből indul ki annak érdekében, hogy megállapítsa melyek azok a vállalkozások, akik élvezhetik a rezsicsökkentés előnyeit. Azonban a szabályozás nem tér ki arra az esetre, amikor a mikrovállalkozás székhelye, telephelye a vállalkozó lakhelyére van bejelentve és a gyakorlatban a fogyasztási határ túllépése nem a mikrovállalkozás, hanem a lakossági fogyasztás mértéke miatt következik be, hiszen hozzá kell tenni, hogy a lakossági felhasználó részére nincs éves fogyasztási korlát a jogosultság meglétéhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük