A hitelezési statisztikák kedvezőtlen folyamatokról árulkodnak: sosem vettek még fel annyi személyi kölcsönt a magyarok, mint idén márciusban. A személyi kölcsön természetesen felhasználható számos kedvező célra, mint például egy egzotikus utazás, egy régóta vágyott műszaki cikk vagy éppen álmaink autója. Ugyanakkor a gyakorlatban sokkal valószínűbb, hogy az igénylők a növekvő megélhetési költségeik fedezéséhez vették igénybe a lehetőséget.
A többi hiteltípus is mondhatni hasít: a lakáshitelek mértéke is megközelíti a három évvel ezelőtti csúcsértékét. Ezen felül pedig hatalmas népszerűségnek örvend a fiataloknak szánt munkáshitel is. Az év első 3 hónapjában ebből mintegy 60 milliárd forint értékben köttetett hitelszerződés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint.
Hatalmas mennyiségben ment ki márciusban személyi kölcsön
A szabad felhasználású személyi kölcsön rekordot döntött idén márciusban. A lakossági ügyfelek által igényelt összeg a 90 milliárdos nagyságrendet is túllépte, szám szerint 90,84 milliárd forint összegben igényelt hitelt a lakosság. Ez az összeg pedig egyből csúcsot döntött. A megkötött szerződések száma éppen alulmarad a 2024. októberi rekordhoz képest: akkor 27 803 darab, most pedig 27 515 darab új szerződés született. Ebből pedig az is következik, hogy egy ügyfél átlagosan több hitelt igényelt most.
A személyi kölcsön átlagos éves kamatlábát tekintve csökkenésről beszélhetünk az előző hónaphoz viszonyítva: márciusban ez 15,6% volt. Az egy évvel ezelőtti viszonyokhoz képest a 2 százalékpontot is meghaladta a kamatcsökkenés mértéke. A jelenlegi tendenciák alapján pedig további csökkenésre is számíthatunk.
Miért pont személyi kölcsön?
A személyi kölcsön nem véletlenül az egyik legnépszerűbb hiteltípus a hazai lakosság körében. Az összege szabadon felhasználható bármire, így a bank nem kérhet arról igazolást, hogy mire használtuk fel. Ebből kifolyólag pedig ideális lehet olyan váratlan kiadások finanszírozására, mint az orvosi kezelés, egy elromlott berendezés vagy az autó javítása.
A hitel igénylése gyorsan és egyszerűen történik, némelyik banknál online is van erre lehetőség. A bankok a hitelkérelmet jellemzően néhány napon belül elbírálják. Ehhez elsősorban a jövedelmünket vizsgálják meg, ami különösen előnyös, hiszen a személyi kölcsön igényléséhez nem szükséges ingatlanfedezet.

A konstrukciók többsége fix kamat mellett fizetendő, így minden hónapban ugyanakkora törlesztőrészletet kér tőlünk a bank. Ez anyagilag kiszámíthatóbb, mintha rendszeresen változna a kamat és a törlesztő.
A lakáshitel is nagyot ment márciusban
A lakáshitelek is kimondottan jól teljesítettek márciusban. Az ügyfelek több mint 137 milliárd forint értékben igényeltek lakáscélú kölcsönöket, ami legutóbb majdnem három éve fordult elő. Az igényelt összegnek 80%-át is meghaladta a piaci kamatozású kölcsönök aránya, míg a többi államilag támogatott konstrukció volt. Az adatokból az kiderült, az igényelt összeg 76%-ából használt lakást vásároltak az igénylők, 12%-ából pedig újépítésű lakást finanszíroztak. A kihelyezett összeg további része építkezés, bővítés, felújítás vagy más célok fedezeteként szolgált.
Márciusban 6924 darab új hitelszerződés született. Egy szerződést átlagosan 19,9 millió forint összegben kötöttek az ügyfelek. A lakáshitelek átlagos éves kamatlába kissé, 6,55%-ról 6,61%-ra emelkedett.
Hogyan alakult a Babaváró és a munkáshitel?
Márciusban a Babaváró kölcsönt 17,8 milliárd forint értékben igényelték az ügyfelek. A februári volumenhez képest ez csupán minimális javulást jelent. Ugyanakkor ha a támogatás elindítása óta nézzük, akkor máris más képet kapunk: összesen 2679 milliárd forint értékben kötöttek a házaspárok hitelszerződést.
A Babaváróhoz képest a munkáshitel nagyobb népszerűségnek örvendett márciusban. Míg a Babaváró kölcsön esetén 4702 új szerződés született, addig a munkáshitelnél ez a 15 ezer darabot is meghaladta. A vizsgált hónapban 21,2 milliárd forinthoz jutottak így a fiatalok.